Helyi kék hírek

2022.01.07. 19:58

Életveszélyes előzés a 10-es úton, kisgyerek is sérült a balesetben

Négyen sérültek meg abban a balesetben, amit egy Tokodaltáró felől Dorog irányába tartó sofőr okozott, amikor szabálytalanul előzte az előtte haladó kocsisort.

Kemma.hu

Forrás: Magyarország Ügyészsége

A férfi 2019. március 16-án a 10-es számú főúton Tokodaltáró felől Dorog irányába haladt autójával, amiben még négyen utaztak rajta kívül. A sofőr a vádirat szerint a közúti közlekedési szabályokat többszörösen megsértve előzött, és egy másik gépkocsinak ütközött. A balesetben négyen sérültek meg. A Tatabányai Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult ügyben nyújtott be vádiratot vele szemben.

A baleset úgy történt, hogy a sofőr utolért egy előtte haladó, több járműből álló kocsisort, amelynek előzésébe kezdett olyan útszakaszon, ahol az tilos. Autójával a járműforgalom elől elzárt területre hajtott úgy, hogy a megengedett 90 kilométer/óra sebesség helyett 130 kilométer/óra sebességgel haladt.

A szabálytalan előzés során a sofőr későn észlelte, hogy az előzéshez igénybe vett, a haladási iránya szerinti bal oldali forgalmi sávban közeledik felé egy másik autó. A vádlott fékezett, és a járművét jobbra is kormányozta, azonban sávjába visszatérni nem tudott. A szembejövő, körülbelül 50 kilométer/óra sebességgel közeledő vétlen sofőr az ütközés elhárítására jobbra kormányzott, ám az autója bal-elülső részével így is nekiütközött a vádlott autójának bal-elülső részéhez.

Az ütközés hatására a vétlen személygépkocsi az útpadkára sodródott és a szalagkorlátnak ütközött. A gondatlan sofőr által vezetett személygépkocsi mindeközben lesodródott az úttestről, és egy fának ütközött. A balesetben a vétlen sofőr nyolc napon túl gyógyuló bordatörést, gyermekkorú utasa, valamint a gondatlan sofőr két utasa nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek el – tájékoztatott dr. Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

Az ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a gondatlan sofőrrel szemben az Esztergomi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést, pénzbüntetést, valamint járművezetéstől eltiltást szabjon ki. A bíróság a január 6-i előkészítő ülésen a férfit 10 hónap – 4 évre felfüggesztve – fogházbüntetésre ítélte, 3 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől, valamint 300 ezer forint pénzbüntetést szabott ki vele szemben. Az ítélet jogerős–  tudtuk meg Puskásné Sárközi Ritától, a Tatabányai Törvényszék sajtótitkárától.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!