Gyorsított eljárás

2021.12.16. 14:40

Vonaton fenyegette meg és rabolta ki az utast a 19 éves fiatal

Gyorsított eljárásban döntöttek annak a férfinak az ügyében, aki november 25-én a München és Budapest között közlekedő vonaton kirabolt egy utast.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

A Tatabányai Járási Ügyészség gyorsított eljárásban állította a bíróság elé azt a 19 éves férfit, aki ellen rablás bűntette miatt indult eljárás, amiért a vonaton kirabolt egy utast – tudtuk meg Dr. Horváth Sándortól, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség sajtószóvivőjétől.

Az információk szerint a férfi november 25-én 00 óra 45 perc körüli időben a München és Budapest között közlekedő osztrák jelzésű vonaton odament a egy másik utashoz azzal, hogy ételre és szállásra kérjen tőle pénzt. A férfi átadott 2000.-Ft-t, az elkövető azonban nem távozott a pénzzel, hanem- Szárliget területén- megfenyegette áldozatát, hogy adja oda a nála lévő pénzét, és a telefonját, különben megveri. A fenyegetés hatására a sértett odaadta a mobiltelefonját a benne lévő sim kártyával, 45 eurót, valamint 5.000 forintot. A vádlott megkérdezte, hogy a telefonhoz van-e kiegészítő tartozék és ha van azokat is adja át, erre a sértett a bal zsebéből átadott a vádlottnak egy fülhallgatót és egy adaptert. A fiatal kifogásolta, hogy áldozata nem adott töltőt, ezért rászólt, hogy nyissa ki a táskáját is. A vádlott keresgélt benne, majd közölte, hogy a táskát magával viszi.

A 19 éves tolvaj a táskával, és a benne lévő dolgokkal távozott, a vonatról Budapesten szállt le. A sértett táskáját a benne lévő laptoptöltővel és powerbankkal a vonaton letette, így az visszakerült a tulajdonosához. Az eurót a pénzváltónál beváltotta, majd vodkát vett. A nyomozó hatóság lefoglalta az elvett 19.010 forint - vásárlásból megmaradt - készpénzt, valamint a telefont a tartozékaival – közölte velünk Puskásné Sárközi Rita, a Tatabányai Törvényszék sajtótitkára.

Az ügyészség indítványára a Tatabányai Járásbíróság a férfit  3 év 10 hónap börtönbüntetésre, 3 év közügyektől eltiltásra, és 5.050, forint vagyonelkobzásra ítélte. Az elsőfokú ítélet jogerős, azt az ügyész, a vádlott és védő is tudomásul vette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!