Letartóztatták

2021.12.23. 16:40

Óvodából lopott, most orvosi rendelővel próbálkozott a tatabányai férfi (képek)

Letartóztatták azt a férfit, aki a gyanú szerint december 21-én egy tatabányai orvosi rendelőből próbált lopni, de végül elmenekült a helyszínről.

Kemma.hu

Forrás: police.hu

Letartóztatták azt a férfi, aki Tatabányán, december 21-én éjfél után nem sokkal megpróbált lopni egy orvosi rendelőből – tudtuk meg a police.hu oldaláról.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a 26 éves férfi egy tatabányai orvosi rendelő ablakát kiakasztotta és bement, később azonban zsákmány nélkül elmenekült. A rendőrség a jelzést követően azonnal megkezdte a környező utcák ellenőrzését. 1 óra 25 perckor Tatabányán, a Lehel utcában egy üzlet ajtaja előtt lapuló személyre lettek figyelmesek az egyenruhások. A férfit igazoltatták, nála szövet kesztyűt, csavarhúzót találtak a rendőrök, amit lefoglaltak. Mivel a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható volt, ezért őt a Tatabányai Rendőrkapitányságra előállították.

A férfi a gyanú szerint decemberben ezen kívül három tatabányai intézménybe és három üzletbe is betört, közöttük volt iskola és óvoda is. A nyomozók D. K.-t gyanúsítottként kihallgatták, ellene lopás vétség, lopás vétség kísérlet, valamint lopás bűntett elkövetése miatt indult büntetőeljárás. A rendőrség a férfit őrizetbe vette és kezdeményezte, hogy a Tatabányai Járási Ügyészség tegyen indítványt a letartóztatására, amit a Tatabányai Járásbíróság 2021. december 23-án elrendelt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!