lopás

2021.11.25. 08:23

1,6 milliós kábellopás Komáromban: befejezték a nyomozást a négy szlovák férfi ügyében

A rendőrök befejezték az eljárást azzal a négy szlovák férfival szemben, akik egy komáromi cég területéről kábeleket próbáltak meg ellopni.

Kemma.hu/police.hu

Forrás: Shutterstock

A rendőrségre még január 6-án délután érkezett a bejelentés arról, hogy tetten értek négy férfit egy komáromi cég építési területén, amint lopnak. A kiérkező járőröknek a gyár képviselői elmondták, hogy a személyek körülbelül 70 méter hosszú kábel darabokat vittek ki a telepről, és azokat egy autóba pakolták, amikor felfigyeltek rájuk.

Az egyenruhások a járműben megtalálták a kábeleket, amelyek értéke több, mint 1 millió 600 ezer forint volt. A 25, 26, 29 és 37 éves szlovák állampolgárokat az egyenruhások előállították a Komáromi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók lopás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket. A rendőrség az ügyben a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Komáromi Járási Ügyészségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!