kórházba került

2021.10.05. 11:30

Ittas nő vitte halálba utasát Komáromban, máris letartóztatták (megrázó fotók)

Letartóztatták azt a nőt, aki házfalba csapódott autójával a hét végén Komáromban. Utasa életét nem tudták megmenteni, de a házban élő is csak a szerencsének köszönheti az életét.

Kemma.hu

Letartóztatták a nőt, aki házfalba csapódott autójával a hét végén Komáromban. Utasa életét sajnos már nem tudták megmenteni.

Forrás: KEM Katasztrófavédelem

Ahogy arról korábban beszámoltunk, október 1-jéről 2-ra virradó éjszaka Komáromban életét veszítette egy külföldi férfi, egy házba csapódó autóban, amelynek az utasa volt. Azt már eddig is tudni lehetett, hogy az autót egy 28 éves nő vezette, ő is külföldi.

A sofőr az ütközés miatt a hátsó ülésre repült. Egy férfi, aki segíteni akart, angolul próbált vele beszélni, de sokkos állapotban volt a nő. Szemtanúk szerint az utasát is próbálták szólongatni, de nem reagált. Teljesen kitekeredett pózban ült az ülésen: a lába a műszerfalon volt, a szájából pedig folyt a vér. Őt ki kellett vágni a roncsból.

A rendőrség most újabb részleteket közölt a balesetről. Az orvosszakértői vélemény szerint az autót vezető nő szeszes ital befolyása alatt állt, amikor a volán mögé ült: ittas állapotban okozta a balesetet. A nőt a komáromi nyomozók a kórházban hallgatták ki gyanúsítottként, halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt. Őrizetbe is vették, és kezdeményezésükre a bíróság október 5-én elrendelte a letartóztatását is.

A megyei kapitányság kiemelte: aki ittasan ül volán mögé, nem csak saját, de mások életét is veszélyezteti, ugyanis a legcsekélyebb mennyiségű alkohol fogyasztása is hátrányosan befolyásolja a vezetési képességeket. Hatására tompulnak a reflexek, nő a reakcióidő.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!