embercsempészet

2021.08.19. 08:33

Már motorral is csempészik a migránsokat az M1-esen, most Ácsnál buktak le (Fotók)

A rendőrök az M1-es autópályán Ács térségében igazoltattak három motorost. Kiderült, hogy mindegyik sofőr egy-egy migránst próbált Ausztriába csempészni.

Kemma.hu

Forrás: Police.hu

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a szolgálatot teljesítő rendőrök augusztus 18-án 19 óra 28 perckor két szerb és egy szerb-magyar állampolgárságú motoros férfit ellenőriztek az M1-es autópálya 94-es kilométerszelvényében, Ács külterületén. A járőrök megállapították, hogy mindhárom motorkerékpáron utasként egy-egy szír férfi tartózkodott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.

A járművek vezetőit a rendőrök elfogták, majd őket – a migránsokkal együtt – a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállítják. Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében az egyenruhások visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A sofőrökkel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában