2021.06.03. 08:20
Mocsok dologra vette rá a 13 éves kislányt a kocsi nő
A kocsi nő egy barátnőjéhez költözött pár napra. Rendőrségi ügy lett a dologból, miután elmentek az egyik áruházba.

Forrás: Shutterstock
A kiskorú veszélyeztetésének bűntette és a lopás bűntette miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a kocsi nővel szemben, aki egy barátnője kiskorú lányával együtt lopott az esztergomi áruházban. A vádiratban azt indítványozták, hogy az Esztergomi Járásbíróság a felnőtt nővel szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki, valamint kötelezze a megsérült termékek miatt a sértett felmerült kárának a megtérítésére.
13 éves lányból csinált bolti tolvajt a kocsi nő
A vádirat szerint a kocsi nő február hó 26-án meglátogatta esztergomi barátnőjét azzal, hogy néhány napig nála fog tartózkodni. Az elkövető két nappal később a barátnője 13 éves lányával megbeszélte, hogy együtt elmennek az áruházba. Dr. Reszl Ildikó megyei főügyésztől megtudtuk: a nő elmondta a kiskorú lánynak, hogy egy héttel előzőleg egy oroszlányi áruházban megkísérelt néhány árucikket ellopni, azonban tetten érték őt, majd rábírta a lányt, hogy az áruházban különféle árucikkeket lopjanak el.
Az áruházban a felnőtt nő
32 ezer 425 forint értékben úgy, hogy az áruvédelmi eszközöket ollóval eltávolította, az árut a ruházatába és a táskájába rejtette.
A kiskorú lány
tulajdonított el összesen 19 ezer 837 forint értékben. A biztonsági etikettet leszedte róluk, az árukat pedig a ruhájába rejtette a lány. Az áruházból azonban nem jutottak ki. Az áruház biztonsági személyzete ugyanis a kamerákon keresztül figyelemmel kísérte a mozgásukat, majd őket a kasszasor elhagyását követően feltartóztatták őket. A biztonsági szobában a nő és a 13 éves kislány a lopott termékeket elő is adta.