balhé

2021.06.08. 07:00

Két év börtön lett a vége a fiatal lányok ízléstelen kóstolgatásának Esztergomban

A két ittas férfi egy baráti társasághoz csapódott az éjszaka, majd szexuális utalásokkal zaklatták a lányokat. Most ítéletet hozott a bíróság.

Kemma.hu

A két ittas férfi egy baráti társasághoz csapódott az éjszaka, majd szexuális utalásokkal zaklatták a lányokat. Most ítéletet hozott a bíróság.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A Tatabányai Törvényszék tájékoztatása szerint súlyos testi sértés bűntette miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség vádemelése alapján eljárva az Esztergomi Járásbíróság szabadságvesztésre ítélte azt a két férfit, akik az utcán kötöttek bele egy baráti társaságba, amelynek egyik tagját súlyosan bántalmazták.

Dr. Horváth Sándortól, a megyei főügyészség helyettes szóvivőjétől megtudtuk, hogy az ügyészség indítványa alapján a bíróság az egyik férfit 2 év börtönbüntetésre, és 3 év közügyektől eltiltásra, a másik férfit 1 év 6 hónap, végrehajtásában 4 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Az ügyészség, és a felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt férfi az ítéletet tudomásul vette, míg a másik férfi fellebbezést jelentett be.

A vádirat szerint a sértett férfi 2019. augusztus 19-én hajnali fél kettő körül egy baráti társasággal hazafelé tartott Esztergomban, amikor a Lőrincz utcánál kéretlenül csatlakozott a társasághoz a két férfi, akik mindketten ittas állapotban voltak. A két agresszor viselkedése kis idő elteltével terhes lett a társaságnak, mivel egyikük többször is szexuális tartalmú utalásokat tett a társaságban lévő fiatal lányokra. A csoport egyik tagja ezért felszólította a két férfit, hogy hagyják el a társaságukat, erre azonban a két elkövető nem volt hajlandó.

Ekkor telefonon értesítették a rendőrséget, amit az egyik férfi nehezményezett, a segítséget hívó útját elállta, meglökte őt és támadólag elindult felé. Védekezésként egy alkalommal megütötte a támadó férfit az arcán, mire a másik elkövető ököllel megütötte a sértett arcát. Ezt követően a két elkövető testszerte megütötte és megrúgta V. J.-t, aki a bántalmazás során a földre került. A földön fekve védekezésként az egyik támadó felé rúgott, aki elkapta a lábát, majd a földön birkóztak, miközben a másik elkövető tovább ütötte és rugdosta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!