bvádemelés

2021.05.19. 06:49

Több mint egy évig gyűjtötte a gyermekpornót a komáromi férfi

A férfi közel hétszáz tiltott felvételt töltött le az internetről, és néhányat el is küldött ismerősének. Az ügyészség vádat emelt az elkövető ellen.

Kemma.hu

A pedofil anyagok aránya több mint az ötszörösére nőtt tíz év alatt a neten

Forrás: Shutterstock / illusztráció

Fotó: Shutterstock

Komáromi Járási Ügyészség a gyermekpornográfia bűntette miatt indult ügyben vádiratot nyújtott be azzal a komáromi férfival szemben, aki a lefoglalásáig 689 tiltott pornográf felvételt tárolt telefonján és a számítógépén, további 5 képfelvételt ismeretlen személynek továbbított, adott tájékoztatást dr. Reszl Ildikó megyei főügyész a Kemma.hu-nak.

A vádirat szerint a férfi 2018 decembere és 2020. február 19-e között a komáromi lakóhelyén összesen 689 darab gyermekpornográf tartalmú felvételt töltött le az internetről, amelyeket a mobiltelefonján, valamint a számítógépén tárolt. 2019. március 18-án, 2019. október 29-én, 2021. március 21-én, 2021. március 23-án összesen 5 darab gyermekpornográf tartalmú képfelvételt küldött ismeretlen személynek az interneten közösségi alkalmazáson keresztül.

– A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztálya nyomozását követően az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a Komáromi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben a büntetlen előéletű férfival szemben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki. A próbaidő tartamára rendelje el a pártfogó felügyeletét, valamint végleges hatállyal tiltsa el bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll. Ezen túl az elkövetőtől lefoglalt adathordozókat kobozza el – részletezte dr. Reszl Ildikó az ügyészség javaslatát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!