ítélet

2021.05.11. 18:14

Prostituáltaknak adta ki tatabányai lakását a férfi, börtönt kapott

A férfi prostituáltakkal élt együtt, a nők ilyen tevékenységét segítette, a lakását ehhez rendelkezésükre bocsátotta.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock.com

A vádirat szerint a férfi két nővel 2010. illetve 2013. óta él egy háztartásban. Az egyik nő 2013. elejétől, a másik nő 2015 áprilisától végzett prostitúciós tevékenységet, amelyet a vádlott segített oly módon, hogy a tatabányai lakását ehhez rendelkezésükre bocsátotta. A lakást egy harmadik nő használatára is átengedte prostitúciós tevékenységre. Ezen túlmenően a férfi a nőket a lakásától eltérő címekre is kiszállította autóval, biztonságuk érdekében a helyszínen várakozott.

A három nőtől rendszeresen átvette a prostitúcióból származó pénzt, megélhetését az ebből biztosította. A férfi büntetett előéletű, őt a bíróság korábban, egyedi azonosító jel meghamisításának bűntette miatt 1 év 10 hónap, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

Az ügyészség indítványa alapján a bíróság a férfit 1 év börtönbüntetésre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását elrendelte. Az ügyész az ítéletet tudomásul vette, a vádlott és védő fellebbezést jelentett be, ismertette a döntés részleteit dr. Horváth Sándor, a megyei főügyészség helyettes szóvivője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!