letartóztatásban

2021.03.05. 07:58

Nem engednék ki a Tatán lekapcsolt szlovák embercsempészeket

Felvezető kocsijuk is volt az M1-esen, amikor elkapták őket a rendőrök, 10 migránssal az egyik járműben.

Kemma.hu

Felvezető kocsijuk is volt az M1-esen, amikor elkapták őket a rendőrök, 10 migránssal az egyik járműben.

Forrás: police.hu

Dr. Horváth Sándor, a megyei főügyészség helyettes szóvivője arról tájékoztatta a Kemma.hu-t, hogy a Tatai Járási Ügyészség 3 szlovák állampolgár letartóztatásának a meghosszabbítását indítványozta az embercsempészés bűntette miatt indult ügyben. A triót először novemberben tartóztatták le, mert velük szemben fennállt annak a veszélye, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a bizonyítást megnehezítenék, valamint tovább folytatnák az embercsempészést. Most azt kérik, hogy március 15-től még két hónapig tartsák őket a rácsok mögött.

Az indítvány szerint az egyik férfi egy ismeretlen utasításainak megfelelően a barátnőjével november 13-án reggel Kecskemét térségében, egy pontosan meg nem határozható településen egy fás, bokros terület mellől felvett az általa vezetett szlovák forgalmi rendszámú gépjárműbe 10 szír állampolgárt, majd azokkal a Szombathely térségében található magyar-osztrák határra indultak. A gyanúsítottak előtt egy másik férfi közlekedett egy szintén szlovák gépjárművel, hogy tettestársai megússzák a rendőri ellenőrzést a határig.

Tata térségéig jutottak így: az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalának 73-as kilométerzelvényében a megyei rendőr-főkapitányság járőrei ellenőrzés ellenőrizték őket és akadályozták meg az illegális migránsoknak továbbszállítását.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában