indítvány

2021.03.02. 19:59

Börtönbe küldenék a több mint 500 millió(!) forintot elcsaló vállalkozót

A férfi bérházak építésére vett fel több száz millió forint hitelt. Az ügyészség vádat emelt az ügyben.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

A megyei főügyészség különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki a 2009 novembere és 2010 áprilisa között bérházak építésére felvett több mint ötszázmillió forint összegű hitelt más, ismeretlen célra használta fel – tudtuk meg dr. Reszl Ildikó főügyésztől.

A vádirati szerint a férfi az említett időszakban Tatán és Pomázon bérházak építésére vállalkozott, amire banki hitelt vett fel több részletben, ám már a hitelrészlet-lehívási kérelmek előterjesztésekor tudatában volt annak, hogy a pénzt nem az építkezések befejezésére fogja fordítani.

A bank utólagosan, egyes részmunkák elvégzését követően vállalta fizetni a hitelt. A vállalkozó azonban az el nem végzett munkákról szóló, valótlan tartalmú generál kivitelezői számlákat tartalmazó részjelentésekkel verte át a hitelintézetet, és így jogosulatlanul vette fel a pénzt. Végül összesen 540 millió 168 ezer 750 forint összegű kárt okozott a hitelintézetnek, melyből a felszámolási eljárásban 60 millió 139 ezer 265 forint térült meg.

Az ügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy a Tatabányai Törvényszék végrehajtandó börtönbüntetést és pénzbüntetést szabjon ki a férfival szemben, valamint tiltsa el őt a közügyek gyakorlásától. Ezen túlmenően kötelezze a vádlottat arra is, hogy térítse meg a hitelintézet fennmaradó kárát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában