2021.01.16. 08:19
10 milliós betöréssorozat: ez a két országjáró bűnöző tört be Tatán is
Tatán és Esztergomban is dolgozott az a Békés megyei duó, akiket most elkaptak a rendőrök, de nem csak az itteni betörések írhatóak a számlájukra.
Tatán és Esztergomban is dolgozott az a Békés megyei duó, akiket most elkaptak a rendőrök, de nem csak az itteni betörések írhatóak a számlájukra.
Forrás: police.hu
A Békés megyei rendőrök pénteken Budapesten elfogtak két férfit, aki a gyanú szerint országszerte, többek között Komárom-Esztergom megyében is több lakásba tört be, közölték szombaton a police.hu-n. A betörők úgynevezett zárfésűt használva jutottak be a lakásokba Az ötvenéves budapesti férfi 2020 augusztusa és decembere között a gyanú szerint nyolc helyre tört be, négyre sátoraljaújhelyi társával közösen.
Októberben egy gyulai lakásból vittek el ékszereket, az ottani rendőrök állapították meg, hogy ugyancsak zárfésűvel követtek el betörést több helyszínen, így Debrecenben, Esztergomban, Győrben, Székesfehérváron, Tatán, Várpalotán. Ahogy a beol.hu írja, a lakásokból pénz, ékszerek, órák, parfümök tűntek el, volt, ahonnan fényképezőgép is. A kár meghaladja a 10 millió forintot, ennek egy része megtérül, mert a nyomozók több lopott tárgyat megtaláltak.
Országjáró betörőket fogtak a rendőrök
A Békés megyei nyomozók és a Közterületi Támogató Alosztály rendőrei L. Zs.-t és társát, a 36 éves sátoraljaújhelyi M. T.-t előállították a Gyulai Rendőrkapitányságra, ahol lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták és őrizetbe vették őket. A rendőrök vizsgálják, hogy a Békés, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Fejér és Veszprém megyében történt betörések mellett máshol, hasonló módszerrel követhettek-e el bűncselekményeket.