vádemelés

2020.12.01. 11:58

Megdöbbentő videó: így csapódott a bánhidai kertbe a részeg audis

Vádat emeltek annak a nőnek az ügyében, aki részegen átszakította a kerítést, és egy ház udvarán állt meg Tatabányán.

Kemma.hu

Forrás: Magyarország Ügyészsége

Vádemelésig jutott annak a nőnek az ügye, aki szeptemberben beszáguldott egy bánhidai ház kertjébe. Ahogy arról elsőként beszámoltunk, az ittas állapotban levő 41 éves tatabányai Audijával több mint meglepő, ráadásul ön- és közveszélyes „manővert” hajtott vége.

A sofőr a Jókai utcából érkezett a Berecska utcai kereszteződésbe, de a kanyart nem tudta bevenni, így – a kerítést átszakítva – beszáguldott egy kertbe. Amellett, hogy nem az útviszonyoknak megfelelően vezetett, a vizsgálatok igazolták, hogy ivott is, nem is keveset! A nő ráadásul a biztonsági övet sem kötötte be, így nemcsak másokra, de a saját életére is veszélyt jelentett. Ráadásul az udvarban egyébként letarolt egy trambulint is, amiben, tekintettel arra, hogy nem sokkal 19 óra után történt a baleset, akár gyerek vagy gyerekek is ugrálhattak volna.

Megtudtuk azt is, hogy az út menti villanyoszlopnak is nekiment a kocsijával, mielőtt átszakította a kerítést, majd egy kerti csap is áldozatul esett a részeg lavírozásnak: azt sikerült kitörnie. A nő jogosítványát a helyszínen elvették a rendőrök.

A térfigyelő kamera rögzítette is a becsapódást, méghozzá hanggal együtt:

A Tatabányai Járási Ügyészség indítványozta, hogy a Tatabányai Járásbíróság a bűncselekmény elkövetését beismerő, büntetlen elkövetőt tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetésre és járművezetéstől eltiltásra ítélje – tudtuk meg dr. Reszl Ildikó főügyésztől.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!