ügyészség

2020.09.17. 09:11

Meghosszabbították a betépett drogos rablók letartóztatását

19 éves fiatal vett rá két huszonévest arra, hogy raboljanak ki egy tatabányai embert, akinek ő maga adott el egy tabletet. 10 perc alatt elkapták őket.

Kemma.hu

19 éves fiatal vett rá két huszonévest arra, hogy raboljanak ki egy tatabányai embert, akinek ő maga adott el egy tabletet. 10 perc alatt elkapták őket.

Forrás: police.hu

Dr. Reszl Ildikó megyei főügyésztől megtudtuk, hogy a Tatabányai Járási Ügyészség indítványára a minősített rablás bűntette miatt indult ügyben a nyomozási bíró három hónappal meghosszabbította annak a három férfinak a letartóztatását, akik a sértettet a saját lakásában támadták meg, egyikük a lakás ajtaját berúgta, majd két férfi a sértettet az ágyra szorítva lefogta, tőle készpénzt és tabletet vettek el erőszakkal.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy 19 éves neszmélyi, egy 25 éves bajóti és egy 27 éves komáromi férfi az ügy három gyanúsítottja. A legfiatalabb adott el egy tabletet egy tatabányai férfinak, de aztán meggondolta magát, és augusztus 12-én délután telefonon visszakövetelte azt, valamint még 15 ezer forintot, verést is kilátásba helyezve. A vevő nem akarta teljesíteni a „kéréseket”, a 19 éves eladó pedig erre válaszul rávette a 25 és 27 éves társait, hogy szerezzék meg az eszközt és a pénzt is a férfitől.

– Az elkövetők aznap este megjelentek a sértett tatabányai lakása előtt. Miután kopogtatásukra az ajtót résnyire kinyitotta, az egyik férfi az ajtót berúgta és benyomta. A lakásba behatoló két férfi a vevőt lefogták, egyikőjük háromszor homlokon ütötte, miközben mindketten kiabálva követelték tőle a tablet és készpénz átadását. Az egyikük a férfi nadrágzsebéből 2500, sértett kistáskájából 15 ezer forintot vett ki. A rablók még magukhoz vették a tabletet, ezután távoztak a lakásból. A készpénzt és a tabletet a lépcsőház előtt figyelő megbízójuknak átadták. A tatabányai rendőrök a sértett bejelentését követő 10 perc múlva az elkövetőket elfogták – részletezte a főügyész.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint egyébként az elfogásukkor felmerült a kábítószer-fogyasztás gyanúja, és az alkalmazott kábítószerteszt is kimutatta a tiltott szer használatát, ráadásul a 25 és a 27 éves támadók nem is voltak ismeretlenek a rendőrök előtt, ugyanis már követtek el hasonló jellegű bűncselekményeket korábban. A triót először, egy hónapra augusztus 14-én tartóztatták le, azt hosszabították most meg 3 hónappal, december 14-ig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában