halált okozó testi sértés

2020.04.21. 12:15

Halálos verekedés Tatabányán: letartóztatták a 34 éves férfit

Egy hónapra elrendelte a férfinak a letartóztatását, aki halálos ütéseket mért egy másik férfire Tatabányán.

Kemma.hu

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség indítványával egyezően egy hónapra letartóztatta a bíróság azt a férfit, aki április 18-án este Tatabányán, a Béla király körtéren agyonvert egy másik férfit. A verekedés amiatt robbant ki, hogy az agresszor apja elé betolakodott a későbbi áldozat, és a fiú ezt torolta meg. A gyanúsított korábban már büntetve volt csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt.

A Tatabányai Törvényszék tájékoztatása szerint a Tatabányai Járásbíróság április 20-án egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását, mert álláspontja szerint a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a bizonyítást veszélyeztetné, a tanúkat jogellenesen befolyásolná, illetve a hatóság elöl megszökne. A végzés jogerős. A gyanúsított tagadja a halált okozó testi sértés elkövetését. De információink szerint részleges beismerő vallomást tett a rendőrségen azzal kapcsolatban, ami a tragikus estén történt.

Dr. Reszl Ildikó, megyei főügyész a Kemma.hu-nak felidézte, hogy a gyanú szerint az ittas férfi április 18-án 20 óra körül, Tatabánya egyik utcáján összetalálkozott a későbbi áldozattal, aki szidalmazni kezdte az ittas férfit, majd egy alkalommal arcon ütött. A férfi az ütéstől a földre került.

Miután felállt, egy alkalommal arcon ütötte a sértettet, aki az ütéstől elesett. Ám az agresszor ez után sem hagyta abba a másik fél bántalmazását: a földön fekvő áldozatát többször fejen ütötte. A sértett a koponyát ért trauma, illetve vérbelehelés következtében a helyszínen elhalálozott. Emiatt a cselekménye miatt a nyomozó hatóság halált okozó testi sértés bűntette miatt hallgatta ki gyanúsítottként.

Az áldozat rokona azt állította a Tényeknek, hogy rokona a boltban egy idősebb férfi elé tolakodott, aki ez miatt szólt a fiának. Ezt követően a bűncselekményt elkövető 34 éves férfi és barátai megvárták és félrehívták a tolakodó vásárlót.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában