garázdaság

2019.12.30. 09:01

Felfüggesztett börtönt kér az ügyészség a férfire, aki haverjával szétvert egy táblát

A járási ügyészség garázdaság miatt emelt vádat két férfi ellen, aki brahiból vertek szét egy hirdetőtáblát a Barátság lakótelepen.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock.com

A Komáromi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt vádat emelt két férfi ellen, akik hirdetőtáblákat rugdostak. Az ügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy amennyiben a vádlottak a bűncselekmény elkövetését az előkészítő ülésen beismerik, és lemondanak a tárgyaláshoz való jogukról, úgy az elsőrendű vádlottat 50 nap elzárásra, a másodrendű vádlottat végrehajtásában 2 évre felfüggesztett 10 hónap tartamú szabadságvesztésre ítélje. Az ügyészség indítványozta továbbá, hogy a bíróság kötelezze az elkövetőket, hogy a sértettnek okozott kárt térítsék meg.

Dr. Horváth Sándor, a megyei főügyészség helyettes szóvivője a Kemma.hu-nak elmondta,hogy a két ittas állapotban lévő férfi 2019. április 7. napján, 2 óra 30 perc körül időben, két lány ismerősük társaságában, Komáromban, a Barátság lakótelepen az áruház mögötti parkolóban tartózkodtak, amelynek során az egyik férfi szándékosan beleütött és belerúgott az áruház sarkánál elhelyezett, Komárom Város Polgármesteri Hivatalának tulajdonát képező köztéri hirdetőtáblába. A cselekménybe bekapcsolódott a másik férfi is, mindketten ütötték és rúgták a fából készült hirdetőtáblát, amelynek következtében annak tartóoszlopai eltörtek és a tábla eldőlt.

A vádlottak kihívóan közösségellenes, erőszakos cselekményét a környéken lakók észlelték és értesítették a rendőrséget, a cselekmény alkalmas volt másokban megbotránkozás és riadalom keltésére. A férfiak erőszakos cselekményükkel 44 ezer 963 forint rongálási kárt okoztak Komárom Város Polgármesteri Hivatalának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában