2019.03.25. 13:27
Szétverte saját autóját a céges buli után a férfi, mert barátja nem engedte ittasan vezetni
Az ügyészség vádat emelt a férfi ellen, mert tette kihívóan közösségellenes és erőszakos magatartásnak minősült.

Forrás: Shutterstock
Az Esztergomi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt nyújtott be vádiratot egy férfival szemben, aki a miatti dühében, hogy elvették tőle a gépjárműve indítókulcsát, személygépkocsijához lépett, annak első szélvédőjét könyökkel betörte, a hátsó lámpáját kitörte, a hátsó csomagtartón lévő spoilert letépte, valamint több alkalommal belerúgott a személygépkocsiba, mellyel kihívóan közösségellenes és erőszakos magatartást tanúsított.
Az ügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy az Esztergomi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlottat jóvátételi munka elvégzésére ítélje.
A vádlott 2018. december 8-án az esti órákban céges rendezvényen vett részt egy nyergesújfalui vendéglőben, ahova személygépkocsival érkezett. A rendezvényen a a férfi ivott, majd autóval akart távozni.
A vádlott egyik kollégája megpróbálta lebeszélni a vádlottat arról, hogy gépjárműbe üljön, azonban a vádlott nem hallgatott rá. Ezért az elkövetőt a munkatársa követte, és úgy akarta megakadályozni azt, hogy a vádlott ittasan gépjárművet vezessen, hogy kivette annak kabátzsebéből a gépjármű indítókulcsát.
A vádlott emiatt dühös lett, és a saját gépjárművét úgy megrongálta, hogy az erőszakos magatartása egyben kihívóan közösségellenes is volt, ezzel a garázdaság vétségét követte el.