2019.03.06. 17:15
Meghosszabbították a pedofil hitoktató letartóztatását
A tanár tavaly óta letartóztatásban van, mely a napokban járt le. A bíróság azonban nem hagyta szabadlábon a férfit.

Forrás: Shutterstock.com
A Tatabányai Járási Bíróság március 6-án helyt adott a járási ügyészség azon indítványának, hogy a pedofíliával vádolt hitoktató letartóztatását meghosszabbítsa. Így a férfi még két hónapig, május 8-ig biztosan rácsok mögött marad, mert fennáll a bűnismétlés veszélye.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy hitoktatót letartóztatttak, mert a gyanú szerint fajtalankodásra akart rávenni két kislányt. A gyanúsított egy tatabányai általános iskolában dolgozik hitoktatóként, alsó tagozatos gyermekeket tanít.
Mint kiderült, a hitoktatóknak nem kell erkölcsi bizonyítvány, és nem is az iskolák alkalmazzák őket. A nyomozás során megalapozott gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy az egyik általa tartott tanórán egy 9 és egy 7 éves kislányt fajtalankodásra akart kényszeríteni, amikor pedig a gyermekek el akartak menni, akkor visszahúzta őket.
Azóta a Kemma.hu kiderítette azt is, hogy 2008-ban első fokon több mint hét év fegyházbüntetésre ítélték, mert tizenkét év alatti nevelt fia sérelmére szexuális indíttatású bűncselekményeket követett el éveken keresztül. A molesztált nevelt fiú tavaly megszólalt a Kemma.hu-nak is.
(Főoldali kép: Shutterstock)