lopás

2019.03.11. 18:19

Börtönre ítélték a lakásából létrán kihozott tolvajt

A férfi a vád szerint többszörösen visszaeső. A bíróság úgy határozott, hogy a férfinak a teljes büntetést le kell töltenie.

Börtönre ítélték a lakásából létrán kihozott tolvajt

Forrás: police.hu

A Tatabányai Járási Ügyészség kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt március 8-án bíróság elé állította azt a férfit, aki egy tatabányai lakásba besurrant, majd onnan egy mobiltelefont lopott.

Dr. Horváth Sándortól, a megyei ügyéészség helyettes szóvivőjétől megtudtuk, hogy a büntetett előéletű elkövetőt a Tatabányai Járásbíróság – ügyészi indítványra–, mint többszörös és különös visszaesőt 1 év börtönbüntetésre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá a vádlottal szemben, más bűncselekmény miatt korábban kiszabott feltételes szabadságot megszüntette. A bíróság azt is megállapította, hogy a most kiszabott szabadságvesztésből a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra.

Az elkövető február 1-jén 13.30 óra és 13.50 óra között egy tatabányai lakás csukott, de be nem zárt ajtaján keresztül bejutott az épületbe, és onnan a konyhaasztalon elhelyezett, mobiltelefont a tokkal és a benne lévő SIM kártyával együtt eltulajdonította. Az ellopott tárgyak értéke együtt 76 580 forint.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában