2018.12.14. 10:37
Még az sem érdekelte az alkoholista nőt, hogy szexuálisan bántalmazták a kislányát
Az alkoholista nő elhanyagolta kislányát. Kiskorú veszélyeztetése miatt vádat emeltek a dorogi anya ellen.

Forrás: Shutterstock
Az Esztergomi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat azzal az anyával szemben, aki italozott, csavargott, illetve súlyosan elhanyagolta a gyermekét. A nő a szülői kötelezettségét súlyosan megszegte, és ezzel a kislánya testi, érzelmi és erkölcsi fejlődését veszélyeztette.
A gyermeket az idén nevelőszülőnél helyezték el. Dr. Reszl Ildikó főügyésztől megtudtuk, hogy a vádlott egyedül nevelte a 2010-ben született kislányát, akivel Dorogon, egy önkormányzati lakásban éltek.
Az illetékes hatóság 2017 májusában a kislány védelembe vételét rendelte el, mert az asszony rendszeresen ivott, továbbá az alkalmi ismerőseivel, illetve barátaival több napon keresztül csavargott és szórakozott, miközben a gyermekét vagy magával vitte, vagy véletlenszerűen másra bízta.
A szülő a hatóságok többszöri felhívása ellenére sem változtatott az életvitelén, így amikor műkörmöshöz ment, a gyermekét egy rövid ideje megismert családra bízta, ami ahhoz vezetett, hogy a kiskorú szexuális bűncselekmény áldozata lett – az elkövetőt időközben elítélték. Az asszony nem tartotta szükségesnek a kislány pszichológus szakemberrel történő segítését, a trauma feldolgozását.
A nő nem tartotta tisztán a gyermekét, a ruhái rendezetlenek, koszosak, dohányszagúak voltak és több alkalommal nem az életkorának megfelelő méretű ruhát hordta.
A nő 2017. július 09-én, az esztergomi Mária Valéria hídon tartózkodott ittas állapotban, hangosan kiabált, és megpróbált leugrani az aktuális partnerével együtt, miközben az akkor hét éves lány is velük volt, aki rendkívül megijedt, remegett, míg a rendőrök kiérkeztek.
Többször előfordult 2017 nyarán az is, hogy az asszony vásárolni indult a lakásból, ahová több napon keresztül nem tért vissza, így a sértettnek megfelelő váltóruhát, élelmet, tisztálkodási lehetőséget nem biztosított. A kislány sokszor tanúja volt a vádlott és férfi ismerősei italozásainak, illetve akkor és ott aludt el, ahol éppen az édesanyjával tartózkodott. Az asszony rendszeresen annyira leittasodott, hogy a kiskorú felügyeletét nem tudta ellátni.