leitatták

2018.07.06. 17:30

Még a kölnijét is ellopták a 83 éves bácsinak

A férfi, aki kifosztotta 83 éves áldozatát, el sem hagyhatta volna a lakhelyét, mégis megtette... és egy vonaton lépett akcióba.

Kemma.hu

Forrás: shutterstock

Kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 58 éves budapesti férfi ellen, aki a gyanú szerint kifosztott egy 83 éves férfit.

A rendőrség gyanúja szerint K. Imre június 4-én a hajnali órákban Budapesten, egy pályaudvaron ismerkedett meg későbbi áldozatával, akit sörrel kínált. Közösen egy vonatra is felszálltak, ahol a tettes tovább itatta társát. Az idős sértett a vonaton elaludt és az ő állapotát a gyanúsított kihasználta. Átkutatta a táskáját, majd kivette a benne lévő készpénzt és illatszert. Tovább kutakodott, és a 83 éves férfi nadrágzsebéből egy pénztárcát kivett, majd abból a pénzt eltette, a tárcát visszatette. A sértett, amint észlelte az értékeinek hiányát, feljelentést tett a rendőrségen.

Az esztergomi nyomozók a rendelkezésre álló adatok alapján azonosították, és július 5-én elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. A nyomozók a pénzt és az illatszert is a kutatás során lefoglalták. A rendőrök azt is megállapították, hogy a budapesti lakos ellen – szintén kifosztás miatt – lakhelyelhagyási tilalom volt elrendelve. A nyomozók a gyanúsítottat kihallgatták és őrizetbe vételét követően előterjesztést tettek a letartóztatásának indítványozására.

(Főoldali kép: Shutterstock)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában