lopássorozat

2017.10.17. 17:10

Egy bokorból szedték ki a tatabányai családi házak rémét

A tatabányai ügyészség indítványozta a többrendbeli lopással gyanúsítható férfi előzetes letartóztatását, aki összesen kétmilliós kárt okozott.

kemma.hu

Forrás: shutterstock

A Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészség indítványozta a többrendbeli lopás bűntettével gyanúsítható férfi előzetes letartóztatását, akivel szemben további kilenc büntetőeljárás van folyamatban.

Erre valamint az elfogás körülményeire figyelemmel megalapozottan feltehető, hogyha szabadlábon védekezhetne, a hatóság elől elrejtőzne, megszökne, a bizonyítást megnehezítené, továbbá újabb bűncselekményeket követne el, ezért az ügyészség indítványának a bíróság helyt adott, és egy hónapi időtartamra elrendelte az előzetes letartóztatását – mondta el dr. Reszl Ildikó főügyész.

Az elkövető október 4-11. között Tatabányán öt családi ház udvarába mászott be a kerítésen át, és a sértettektől szerszámokat, laptopot, értékes karórát, ruhaneműt, és készpénzt tulajdonított el, ezzel az öt sértettnek összesen közel kétmillió forint kárt okozott. Az elkövető a rendőrök elől egy családi ház udvarán lévő bokorban bújt el, majd amikor őt észrevették, megpróbált elfutni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!