Kábítószer

2017.08.24. 15:29

Elfogták a kisbéri rendőrök a kábítószer-kereskedőt

A Kisbéri Rendőrkapitányág kábítószer-kereskedelem bűntett, valamint kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást –előzetes letartóztatása mellett – egy 37 éves pannonhalmi férfi ellen.

kemma.hu

Kábítószer-kereskedelemmel vádolják azt a tatabányai nőt, akinek ügyét szeptember 21-én előkészítő ülésen tárgyalta a Tatabányai Törvényszék.

Forrás: Shutterstock

A gyanúsított július 31-én 11 óra magasságában közlekedett gépjárművével a 81-es számú úton Kisbér irányába. A mögötte haladó járőrautó megkülönböztető fény és hangjelzését a férfi szándékosan figyelmen kívül hagyta. Elvesztette uralmát a járműve felett és árokba hajtott. A férfi az autóból kiszállt, majd a helyszínről egy közeli erdőbe menekült. A rendőrök a járműben és annak környezetében is kábítószer gyanús anyagokat találtak. A nyomozók összesen 46,7 gramm kábítószergyanús anyagot és a járművet is lefoglalták. A kisbéri rendőrök a bevezetett nyomozati cselekmények során beazonosították a járművezető 37 éves férfit, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki.

Gy. Zsoltot a rendőrök augusztus 21-én napközben a győri tartózkodási helyén elfogták. A házkutatás során a nyomozók 62 darab kábítószer gyanús tablettát, kábítószergyanús port, fecskendőben lévő kristályos anyagot foglaltak le. Őt a Kisbéri Rendőrkapitányságra előállították, ahol a vele szemben alkalmazott kábítószer teszt is pozitív eredményt mutatott.

A nyomozók a pannonhalmi lakost augusztus 21-én gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, melyet az illetékes bíróság augusztus 24-én elrendelt.

Címkék#rendőrség

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában