2025.07.06. 07:12
Kiadták a figyelmeztetést! Durva, ami a következő napokban jön
Kiadták az elsőfokú figyelmeztetést vasárnapra, de hétfőn, és kedden még durvább lehet a helyzet. A vasárnappal megfordulhat az időjárás.
A HungaroMet vasárnap hajnalban citromsárga vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki Komárom-Esztergomra zivatar miatt, egészen keddig. Az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat. Az időjárás előrejelzés szerint vasárnap a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütésre lehet számítani. Az északnyugati országrészben már a nap első felében nem kizárt záporok, zivatarok kialakulása, majd késő délutántól, estétől újabb hullámban, nagyobb területen lehet számítani előfordulásukra, heves zivatarok is lehetnek. A délies szél már több helyen megélénkülhet, a zivatarokat viharos lökések is kísérhetik. A csúcshőmérséklet döntően 32 és 38 fok között várható, északon, északnyugaton lehet ennél kissé hűvösebb. Késő estére 21 és 28 fok közé hűl le a levegő.

Forrás: Shuttersock/Illusztráció
Durva időjárás érkezhet vasárnap
A Köpönyeg.hu prognózisa szerint vasárnap a napsütés mellett magasra fejlődő gomolyfelhők jelenhetnek meg, délnyugat felől az északnyugati országrészben alakulhat ki zápor, vagy zivatar. Kánikulai melegre kell készülni, a hőmérséklet csúcsértékei 32 és 39 fok között alakulnak.