2025.05.10. 17:44
Az időjárás már javul, de vajon vasárnap is folytatódik a trend?
A időjárás tavaszias, de még visszafogott: az igazi melegre még egy kicsit várnunk kell. Mondjuk, milyen lesz a holnapi időjárás
A koponyeg.hu előrejelzése szerint vasárnap észak felől egy hidegfront felhőzete érkezik, melyből főleg északkeleten, keleten fordul elő záporeső. Délután csökken a felhőzet. Az északkeleti szél többfelé lesz élénk. A holnapi időjárás során 15 fok körüli értékeket mérhetünk.

Fotó: TSViPhoto / Forrás: Illusztráció
Ilyen lesz a holnapi időjárás
A HungaroMet prognózisa szerint vasárnap a nappal képződött gomolyfelhők feloszlanak, a legtöbb helyen kiderül az ég. Ugyanakkor északkelet felől terjeszkedik a zárt felhőzet, és reggelre hazánk északkeleti felén már erősen felhős, vagy borult lesz az ég. Itt főként az éjszaka második felében elszórtan valószínű eső, zápor. Átmenetileg mindenütt mérséklődik, legyengül a légmozgás, majd hajnaltól északkeleten ismét megélénkül az északira, északkeletire forduló szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a derült délnyugati tájakon és a Bakony térségében ennél kissé hidegebb is lehet.
Napközben aztán frontális felhőzet vonul át az országon északkeletről dél, délnyugat felé haladva. Mögötte észak felől gyorsan csökken a felhőzet, legtovább délnyugaton marad felhős az idő. A Dunától keletre elszórtan, a Dunántúlon csak helyenként várható eső, zápor. Az északkeleti, északi szél megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között valószínű.