2025.01.26. 06:17
A legtöbb helyen felhős időre kell számítanunk
Vasárnap a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 11 és 17 fok között, a tartósan borult, párás vidékeken 10 fok alatt valószínű.
A Köpönyeg.hu előrejelzése szerint vasárnap változóan felhős időnk lesz általában többórás napsütéssel, de északkeleten ismét tartósan rétegfelhős maradhat az ég. Délután északnyugaton záporeső is előfordulhat. A déli szél megerősödhet. 10-11 fok körüli értékeket mérhetünk.
A HungaroMet prognózis szerint vasárnap az éjszaka képződő köd, illetve rétegfelhőzet kiterjedése csökken, az Északi-középhegység tágabb környezetében tartósabban megmarad, a legtöbb helyen viszont változóan felhős időre van kilátás általában többórás napsütéssel. A ködös tájakon előfordulhat szitálás, illetve estefelé északnyugaton kisebb eső, zápor. A Dunántúlon időnként megerősödik, másutt megélénkül a déli, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 11 és 17 fok között, a tartósan borult, párás vidékeken 10 fok alatt valószínű.
