2024.09.15. 04:30
Igazi ítéletidőt ígérnek vasárnapra
A Dunántúlon több helyen viharos, főként az északnyugati részén, illetve a Balaton tágabb térségében erősen viharos szél napközben csak lassan veszít erejéből. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 11 és 16 fok között valószínű, de északkeleten pár fokkal melegebb lehet az idő.
A Köpönyeg.hu prognózisa szerint szeptember 15-én vasárnap erősen felhős vagy borult marad az ég, a nap folyamán kevés esély mutatkozik napsütésre. Az éjszaka folyamán és a délelőtti órákban országszerte kiadós esőre kell számítani. Délutántól azonban a csapadék intenzitása fokozatosan gyengül, és egyre kevesebb helyen várható eső. Az északnyugati szél különösen a Dunántúlon válik erőssé, sok helyen viharos széllökésekre lehet számítani.
Mint arról korábban beszámoltunk, a HungaroMet figyelmeztető előrejelzést adott ki szeptember 14-én, szombaton délután: széllökések miatt első-, míg az eső miatt másodfokút. Mint írták, vasárnap a várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 kilométer/órát, valamint 24 óra alatt több mint 30 milliméter csapadék hullhat.
A részletes előrejelzés szerint vasárnap többnyire erősen felhős vagy borult idő lesz, főként az északkeleti tájakon fordulhatnak elő szakadozások a felhőzetben. Napközben fokozatosan gyengül a csapadék intenzitása, de továbbra is többfelé eshet.
Erős hidegfronti hatás terheli szervezetünket. A megfigyelések szerint ilyenkor a szív-és érrendszeri betegeknél mellkasi fájdalom, vérnyomás-ingadozás jelentkezhet, valamint a stroke kialakulásának kockázata is magasabb lehet. A frontra érzékenyeknél általános tünetként fejfájás, vérnyomás-ingadozás, szédülés jelentkezhet, valamint az epileptiform rosszullétek gyakorisága is megnőhet, a krónikus betegségek tünetei (ízületi fájdalmak stb.) is felerősödhetnek.