Időjárás

2024.09.10. 04:29

Erős hidegfronti hatás terheli a szervezetünket kedden

A hőmérséklet napközben többnyire 19 és 26 fok között alakul, a legmelegebb értékeket a középső területeken mérhetjük, míg keleten a felhős, csapadékos idő miatt hűvösebb lesz.

Kemma.hu

A Köpönyeg.hu prognózisa szerint szeptember 10-én, kedden nyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, és több helyen kisüt a nap. A nyugati és középső országrészben már reggeltől kezdve napos idő várható, míg keleten a felhős, borongós idő marad jellemző, és itt a csapadék is tovább kitart. Keleten az eső akár a késő délutáni órákig is eltarthat, időnként záporok formájában. Az északnyugati szél erős lesz. 

A HungaroMet előrejelzése szerint kedd reggeltől kedd éjfélig a Dunántúlon gomolyfelhők zavarják időszakosan a napsütést, és már a keleti országrészben is egyre többfelé felszakadozik a felhőzet, de maradnak tartósan borult tájak. A csapadékrendszer fokozatosan gyengül, legkésőbb délután északkeleten is megszűnik a tartós eső, azonban mögötte elsősorban a Dunától keletre helyenként zápor kialakulhat. Az északnyugati, északi szél a keleti harmad kivételével sokfelé lesz erős, helyenként viharos. Késő délutántól kezd veszíteni erejéből a szél. 

Forrás: met.hu

Erős hidegfronti hatás terheli szervezetünket. A megfigyelések szerint ilyenkor a szív-és érrendszeri betegeknél mellkasi fájdalom, vérnyomás-ingadozás jelentkezhet, valamint a stroke kialakulásának kockázata is magasabb lehet. A frontra érzékenyeknél általános tünetként fejfájás, vérnyomás-ingadozás, szédülés jelentkezhet, valamint az epileptiform rosszullétek gyakorisága is megnőhet, a krónikus betegségek tünetei (ízületi fájdalmak stb.) is felerősödhetnek. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában