Tél

2021.12.17. 19:40

Kiderült, mekkora esély van a fehér karácsonyra Komárom-Esztergomban

A havazás esélye szerencsére elég magas, így igazi fehér karácsonyunk is lehet.

Kemma.hu

Forrás: 24 Óra

Fotó: Novotni Ákos

Bár a tél eddig nem sokat mutatott magából Komárom-Esztergom megyébe, a karácsony közeledtével mindenki szeretné tudni: fehér lesz-e az idén. A koponyeg.hu térképes előrejelzése szerint erre meg is van az esély. Térségünkben 30-50 százalékra jósolják a meteorológusok, hogy havazni fog karácsonykor.

Forrás: Koponyeg.hu

Az elkövetkező napokban azonban a szélé lesz a főszerep, írja a portál. December 18-án szombaton változóan felhős időre számíthatunk: főleg nyugaton és északkeleten lehetnek erősen felhős tájak. Estefelé északkeleten kisebb eső, ónos eső, havas eső előfordulhat. Az északnyugati szél főleg délelőtt lesz erős, délutánra kissé mérséklődik. +1 és +7 Celsius fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap marad a változó felhőzet, elsősorban a Dunántúlon lehetnek derűsebb tájak, máshol tartósabb lehet a rétegfelhőzet. Estétől elszórtan lehet gyenge eső, szitálás, északkeleten havas eső. Erős, a Dunántúlon viharos lesz az északnyugati szél. Délutánra 1-9 Celsius fok közé enyhül a levegő.

Hétfőn a többórás napsütés mellett felhőátvonulások lesznek, de csak elvétve fordul elő eleinte zápor, majd hózápor. Sokfelé lesz erős az északnyugati szél. +4 Celsius fok körüli értékeket mérhetünk. Kedden és szerdán napos, és rétegfelhős tájak váltakoznak, mindkét nap elvétve fordul elő hózápor. Kemény fagyok lesznek reggelente -10, -2 Celsius fokos értékekkel, délutánonként is csak -2, +3Celsius fok valószínű.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!