időjárás

2021.11.27. 07:00

Havazott Császáron, és úgy fest, Tatabányán sem kell már sokat várni a hóra

Császáron már megmutatta magát egy kicsit a tél péntek este. Az előrejelzések szerint csapadékos hétvégénk lesz.

Kemma.hu

Az előrejelzések szerint vasárnap havazásra is számíthatunk. Az Időkép azt is kiszámolta, hogy megyénkben és az országban mennyi az esélye a havazásnak.

Forrás: Shutterstock

Deák István császári olvasónk számolt be arról, hogy november 26-án este náluk is bekopogott a tél egy kis havazás formájában. Mint hozzátette, sajnos még hólepel sem alakult ki, amikor rövid időre az eső havazásba váltott. Ezt örökítette meg egy rövid videóban István:

Az ország nyugati felében ennél jelentősebb volt viszont a havazás. Ahogy a Kisalföld is írta, Sopronban, Kapuváron is esett a hó, sőt, ott meg is maradt az. A Köpönyeg előrejelzése szerint egyébként szombaton erősen felhős, vagy borult lesz az ég. A délelőtti órákig délen esők, nyugaton havas eső, néhol ónos eső, az Alpokalján havazás is lehet. Napközben átmenetileg szakadozik a felhőzet, de estétől délnyugat felől újabb esők lehetnek. A délkeleti szél élénk lesz. Az Alpokalján lesz a leghidegebb, itt csak +1, +2 fok várható, máshol 3-11 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap marad a borongós idő, miközben nyugat felől újabb csapadéksáv érkezik, ezért egyre többfelé ered el az eső. Eleinte a délkeleti majd később az északnyugati szél élénkül meg. 4 és 11 fok között változik majd a csúcsérték.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat prognózisa szerint Tatabánya környékén egyébként vasárnap lehet számítani havasesőre. Mint írták, szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Dunántúl nyugati és északi megyéiben, valamint a hegyekben jégdara, illetve hó is hullhat. Délutántól újabb hullámban fordulhatnak elő záporok, hózáporok.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!