2020.07.24. 17:45
Kiadták az elsőfokú riasztást Komárom-Esztergomra felhőszakadás miatt
A megye nagy részén esett az eső pénteken délután. A hőmérséklet nagyot zuhant, és ősziesre fordult az idő néhány óra leforgása alatt.

Forrás: Shutterstock.com
Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki a Dunántúlra, így Komárom-Esztergom megyére július 24-én pénteken zivatar és felhőszakadás miatt. A nagymennyiségű eső mellett a levegő hőmérséklete is hirtelen lehűlt péntek délutánra.

Az előrejelzések szerint a péntek második felétől az Alpok fölött lefűződő légörvény alakítja időjárásunkat. Szombat éjfélig több hullámban nagy mennyiségű csapadék várható, melynek területi eloszlása a szokásosnál jóval bizonytalanabb.
Az egyik esélyes forgatókönyv szerint a Dunántúl délnyugati, déli felén lehet a legtöbb csapadék. A záporokból, zivatarokból, majd szombaton már inkább a kiadós esőből területi átlagban 30-60 milliméter becsülhető, de lokálisan 80-100 millimétert meghaladó csapadékösszeg is lehet.
Másutt a legtöbb helyen 10 és 30 milliméter közötti csapadék becsülhető, de lokálisan, felhőszakadás esetén 50-70 milliméternél több is hullhat. A legvalószínűbb forgatókönyv alapján a legkevesebb csapadékra az északkeleti, és esetleg az északnyugati határvidéken van esély.
A hőmárséklet is nagyot esett térségünkben. Az Időkép 17 órakor Tatabányán 20 Celsius fokost mért, a levegő kilenc Celsius fokot esett napközben. Esztergomban és Komáromban is hasonló mértékű hőmérséklet esés volt, ott délután 21 Celsius fokot mutatott a hőmérő.

Az előrejelzések szerint eleinte a nyugati és az északi megyékben alakulhat ki helyenként zivatar. A késő délutáni, esti óráktól nyugat, délnyugat felől egy zivataros zóna érkezése várható, hatására a Tiszántúlt leszámítva egyre többfelé számíthatunk zivatarra, délnyugaton heves kísérőjelenségekkel. Reggelre a keleti megyék nagy részére is átterjed a zivatartevékenység.
A zivatarokhoz elsősorban a már említett felhőszakadás (lokálisan akár 50-70 milliméter fölötti mennyiségű csapadék), illetve viharos, 60-80 kilométer/órás széllökések és jégeső társulhat. Pénteken a délnyugaton kialakuló heves zivatarokhoz néhol akár 90 kilométer/órát elérő vagy meghaladó széllökés, illetve 2 centiméternél nagyobb méretű jég kapcsolódhat. Szombat napközben és este a zivatarokat elsősorban felhőszakadás kísérheti, a viharos szél és jégeső nem lesz jellemző.