2017.09.24. 15:18
Városból falura, avagy egy vidéki anyuka mindennapjai
Családommal fél éve költöztünk ki a városból vidékre. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű az átállás, de akadtak olyan nehézségek, amikre álmomban sem gondoltam volna.
Csaknem fél éve, május elején költöztünk ki városi panellakásunkból vidéki kúriánkra. Tudtam, hogy lesz még munkánk a ház csinosításával, és a kertben is akad tennivaló, de adódtak olyan nehézségek, amikre nem voltam felkészülve.
Reszkess, idegen!
Az első furcsa és némileg rémisztő tapasztalat az volt, hogy mindenki mindenhol megbámult. Kezdetben folyton ellenőriztem az öltözékem, a sminkem, a hajam, a táskámba rejtett kézitükörben megnéztem, nem maradt-e rajtam a reggeli maradéka vagy bármi nem odaillő. Aztán megvilágosodtam: amit a városban egy kihívó ruhával, egy botrányos frizurával vagy esetleg egy símaszkkal a fejemen érhettem volna el, arra itt elegendő volt a puszta tény, hogy ismeretlen személy, egy betolakodó vagyok.
Ha ereszt az eresz
Ez egy később felbukkanó probléma volt. Orvul ott lapult a háttérben már a kezdetektől, és csak az első esőzésre várt, hogy ránk szabadítsa az elégedetlenkedőket: a járda felett végződő ereszcsatornánk. Mert ha a víz a járdára folyik, és valakinek éppen akkor ott kell átkelnie egy monszun idején, akkor bizony könnyen elsodorhatja a vízáradat. Minden bizonnyal így van, ezért minden nap mohón olvasom az időjárásjelentést, különös tekintettel a várható egyenlítői esőzésekre.
Invázió
Naná, hogy pont ebben az évben kell extrém módon elszaporodniuk az élelmiszer- és ruhamolyoknak. Figyelem, a képet csak erős idegzetűeknek és gyomrúaknak ajánlom!
Fotós: Sz. Sz.
Noé, hol vagy?
Szintén az esővel gyűlt meg a bajunk a nyár derekán, mikor egy jégesővel és több centi csapadékkal érkező vihar ért kis otthonunk fölé. Mert a kertben ugye nincs túlfolyó meg csatorna, így a bokáig érő vizet bizony nekünk kell elvezetni természetes víznyelőkkel. Megerősítem: a gumicsizma tényleg alapdarab vidéken, de sajnos a mindössze egy méteres utódokat az sem menti meg a negyven centis pocsolyától...
Tücsök koma
Ha beköltözik az ember konyhájába egy tücsök, akkor garantált a napkeltéig tartó muzsika. Ha nem sikerül megtalálni a kis hegedűst, akkor több napra is biztosítva van a szórakozás.
Egy rövid részlet a hajnali szerenádból:
Hull a szilva a fáról
Kezdetben nagyon örültem, hogy egy gyönyörű szilvafa áll a portánk előtt, és már előre ledolgoztam a szilvás gombócból származó többletkalóriákat. Azzal már nem számoltam, hogy a munka-család-ingázás-felújítás mellett nem sok időm és erőm lesz esténként begyűjteni a termést (amikor meg volt, akkor kibillent alólam a szék, és két ág között az árokba zuhantam, de ezt most hagyjuk).
Az érett gyümölcs pedig potyog. És valóban nagyon zavaró a szétploccsant szilvák között lavírozni, én ismerem el elsőként. Restelltem is magam eléggé, hogy nem jutottam el a feltakarításig, de a hozzám is eljutó elmarasztalás hallatára rögtön cselekedtem: ha a falubéli Inci néninek erre vinne az útja a délutáni sétáján, és a botjával megcsúszna az egyik szilvaszemen, annak nagyon rossz vége lenne...
Fotós: Sz. Sz.
Szegény ember vízzel főz....
... szegény lány meg lapáttal szed szilvát – célszerszám híján. Meg felmosóvödörbe, ha más nincs. Azért lehettem egy látvány, ahogy a nájki futócipőmben lapátolom a termést, és közben harsányan röhögök a saját bénaságomon. Természetesen az esti vihar leverte a maradék gyümölcsöt, így reggel kezdhettem elölről a műveletet.
A szomszéd kertje mindig zöldebb
Így gondolja ezt a lovacska is, aki megtanulta kinyitni a hátsó kapu kallantyúját, és előszeretettel jár át a mi udvarunkba legelészni. Így kérem, senki ne lepődjön meg, ha reggel hatkor rózsaszín köntösben éppen egy lovat próbálok meggyőzni róla, hogy fáradjon szépen haza a saját kertjébe.
A kedvenc kedvenc
Ha akarod, ha nem, vidéken lesz kisállatod. Nekünk például egy gyönyörű, fekete kandúrunk (könnyen lehet, hogy lány...), akit el is kereszteltünk Zsöminek. Első alkalommal már majdnem elzavartam a kéretlen kedvencet, mikor figyelmes lettem a szájában tekergőző dologra: egy egérre. Megszavaztuk, maradhat!
Miss Egér
Azóta a fészeren kívül a kamrában is felütötte a fejét egy kövér rágcsáló (a helybeliek csak nevetnek: egy... ahol egy van, van ott több is!). Városi vagyok, persze, hogy megsajnáltam: azóta drukkolunk a lányommal Miss Egérnek, hogy legyen elég esze, és kerülje el a kihelyezett csapdát. Én pedig Zsöminek is, hogy neki meg ahhoz legyen elég sütnivalója, hogy ne előttünk kapja el a zsákmányt.
Persze számos előnye, sőt öröme van annak, ha vidéken élhet az ember. Például isteni finom kenyeret vehet a helyi pékségben, de van házi tej, sajt és tojás is. Ha a falubeliek megismerik, akkor mindig lesz kivel beszélgetnie a boltba menet, és ott is jár egy-két kedves szó a liszt és a felvágott mellé.
De bevallom, sok év városi lét után idő kell, míg megszokja az ember lánya. Ahogy azt is, hogy itt nem kell este nyolc után lábujjhegyen járnia, és a szomszéd wécézési szokásaihoz sem fog soha többé asszisztálni. Már csak ez utóbbi miatt is szívesen lapátolok, akár naponta is...
Ha kíváncsi rá, milyen kalandokat éltünk át a Víz-Zene-Virág Fesztiválon vagy nyáron a Balatonnál, korábbi írásaimból azt is megtudhatja.
