korszerűsítés

2018.01.22. 09:13

Központi szerepet kap a felújított megyeháza

A napokban kezdik meg a megyeháza felújítását: az 1953-ban épült, markáns szocreál épület, Skultéty János építész munkája – a salgótarjáni megyeházával stílusában „rokon” létesítmény –napjainkra megérett az átfogó korszerűsítésre. Ennek részleteit a megyeházán ismertették.

Veizer Tamás

Schmidt Csaba, dr. Kancz Csaba és Bencsik János a megyeházán tartott tájékoztatón

Fotó: H. B.

Kancz Csaba kormánymegbízott a megyeházán elmondta: a megyei kormányhivatal egymilliárd forintnyi támogatást nyert a „Középületek kiemelt épületenergetikai fejlesztései” tárgyú kérelmével. Nehéz feladat, hangsúlyozta, de a megyeháza nagysága és funkciója alapján érdemes arra, hogy hatvan év után megújuljon.

Schmidt Csaba, dr. Kancz Csaba és Bencsik János a megyeházán tartott tájékoztatón
Fotós: H. B.

Kancz Csaba hozzátette: Esztergomban, Tatán és Komáromban több, foglalkoztatási feladatokat ellátó intézményt, földhivatalt sikerült felújítani, energetikailag gazdaságosabbá, hatékonyabbá tenni a működését. Két beruházás húzódott át erre az évre: az egyik éppen a megyeháza. Cél az energiahatékonyság növelése – a korábbi beruházásokhoz hasonlóan napelemek beépítésével. Korszerűsítik a gépészeti rendszereket is.

Borsó Tibor, a megyei közgyűlés alelnöke azt emelte ki, hogy a kormányhivatal segítségével nemcsak az épületet sikerül modernizálni, hanem nagy hangsúlyt kap az energiatakarékosság, a megújuló energiaforrások használata is. Bencsik János országgyűlési képviselő fontosnak tartotta ez utóbbi használatát a villamosenergia-ellátás terén.

Napelemek lesznek a tetőn

Az ötvenes években épült földszint plusz háromszintes, lapostetős, alápincézett, mészkőlap burkolatos megyeháza jó szerkezeti állapotban van, ám szükségessé vált a nyílászárók, a villamos vezetékek cseréje, a fűtés korszerűsítése. A munkálatok részét képezi a hőszigetelés megoldása – tizenöt centiméter vastag szigetelő elemekkel, amelyre ismét ráhelyezik a megtisztított, átcsiszolt mészkőlapokat. A felújítással az épület új, átszellőző, hőszigetelt homlokzatot kap. A gépészeti rendszer korszerűsítése révén új hőközpontot és új, termosztatikus  szeleppel ellátott radiátorokat építenek be. A nyári meleg ellen a délkeleti és délnyugati homlokzaton kézi vezérlésű lamellás árnyékolókat építenek be.

A lapostetőn napelemes rendszer létesül. Az épület főbejárat fölötti részén új alumínium vázszerkezetű függönyfalat alakítanak ki háromrétegű napvédő hőszigetelő üvegezéssel és szárnyszerkezetű biztonsági üvegezéssel ellátott ajtókkal.

Kifejtette: ennek érdekében dolgoztak ki két nemzeti energiahatékonysági cselekvési tervet is a közszolgáltatások megerősítésére, amelyet az EU-val is egyeztettek, a magyar kormány is jóváhagyott. A felhívás hozzájárul az épületek energiahatékonyságának javítására és megújuló energiafelhasználás fokozására irányuló beruházások megvalósításához.

Schmidt Csaba polgármester a megyeháza felújításának fontosságát emelte ki azzal, hogy a szeptemberig elkészülő beruházást követően új funkciókkal gazdagodhat a megyeháza, megújul a tatabányai városközpont, és a ma még Fő térnek nevezett terület felveheti hivatalosan is a Megyeháza tér nevet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!