nemes hivatás

2018.01.21. 11:35

Kiss Hajnalkát eddig összesen húsz kisgyermek szólította édesanyának

A naszályi Kiss Hajnaka nevelőanya áldozatos munkája elismeréseként Szegeden emlékplakettet vehetett át, és kiérdemelte Az év nevelőszülője címet is.

Szénási Szimonetta

Kiss Hajnalka nevlőanya jelenleg öt nevelt gyermeket gondoz

A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Megyei Igazgatósága által működtetett nevelőszülői hálózat tagjaként Kiss Hajnalka vehette át 2017-ben Az év nevelőszülőjének járó emlékplakettet egy Szegeden megrendezett karácsonyi gála keretében.

Az anyaságot szokás a világon a legszebb hivatásként jellemezni. Hatványozottan igazzá válik a mondás, ha egyszerre több gyermeket is nevel az édesanya. Hát még akkor, ha nemcsak saját, de nevelt gyermekeiért is felelősséget vállal, ahogy teszi ezt Kiss Hajnalka immár hetedik éve.

– Ők is elkísértek Szegedre, szerettem volna, hogy ott legyenek a díj átadásánál, hiszen ezt a férjem és a családom önzetlen támogatása mellett nekik köszönhetem – mondta el, és hozzátette, hogy az idei különleges év, hiszen míg eddig főként csecsemőket gondozott, most öt neveltje közül a legfiatalabb is elmúlt már hatéves.

Kiss Hajnalka nevlőanya jelenleg öt gyermeket gondoz

Kiss Hajnalka három édesgyermeke mellett összesen tizenhét nevelt gyereket érez sajátjának, akik közül van, akit külföldön fogadtak örökbe.

– Minden alkalommal, mikor elkerül tőlem egy gyermekem, a szívem egy darabját is elviszi magával, de erőt ad az a tudat, hogy mind jó helyre kerülnek, és boldog életet élnek majd – mondta el a nevelőanya, aki a gyereknevelés mellett részmunkaidőben egy baji rendelőben dolgozik nővérként, és az Angyalok Szárnya nevű jótékonysági szervezet alapítótagjaként is tevékenykedik.

Az örökbefogadás több lépéses folyamat

A családból kiemelt gyermekek kapcsolattartása a vér szerinti szülőkkel gyámhivatali kontrollal minden esetben biztosított. Azonban ha a szülők nem változtatnak a kiemelést indokló tényezőkön, vagy nem élnek a láthatás jogával, a hivatal peres úton vonja meg tőlük a szülői jogot, és megnyílik az út az örökbefogadás előtt. Minden esetben a gyermek személyiségét és igényeit tartják szem előtt a megfelelő örökbe fogadó szülők kiválasztásánál. Az ismerkedés a leendő szülői párral fokozatos, a gyermeket szakemberek – a gyermekvédelmi szakszolgálat munkatársa, illetve pszichológus – készíti fel a rá váró változásokra.

– Az örökbefogadás folyamatában a nevelőszülőnek is fontos szerepe van, emellett a leendő szülőknek is részt kell venniük egy tanfolyamon. Külföldi házaspároknak is lehetőségük van magyar kisgyermek örökbefogadására, rájuk speciális szabályok onatkoznak – mondta el Hajnalka.

Az emlékplaket mellett oklevelet és egy szál rózsát is átvehetett az édesanya

Barta László, a Komárom-Esztergom megyei Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató vezetője elmondta, hogy nagy szükség lenne a nevelőszülői hálózat bővítésére, így várják a jelentkezőket személyesen a tatabányai Fő tér 4. szám alatti székhelyen, a [email protected] e-mail-címen vagy Balogh Anikónál a 06-20/923-6103-as telefonszámon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!