energiatakarékosság

2017.07.20. 08:02

Felújítják a Kodály Zoltán Óvodát

A munkálatok érintik a tatabányai épület teljes hőszigetelését, a nyílászárók cseréjét, illetve pótlását is, és a tervek szerint őszre befejeződnek.

V. T.

Mintegy 68 millió forintból újul meg a Kodály Zoltán Óvoda. A helyszínen Schmidt Csaba polgármester elmondta: tíz pályázatot nyertek középületek energetikai felújítására, így a Kodály-óvoda is. A munkálatok érintik az épület teljes hőszigetelését, a nyílászárók cseréjét, illetve pótlását is. A munkálatok a tervek szerint őszre befejeződnek.

Bencsik János országgyűlési képviselő azt emelte ki, hogy nem véletlenül kerültek a TOP-os pályázatokkal elnyerhető fejlesztések a nemzetgazdasági tárcához: a középületek energetikai fejlesztése azért is fontos, mert ezek révén jelentős megtakarítás érhető el, és az üzemeltetés költségei is csökkenthetők. Dallosné Martin Csilla, az óvoda vezetője kiemelte: örvendetes, hogy a Kodály óvodában is megkezdődhetett a felújítás, és a munkálatok végeztével a 150 kisgyerek kedvezőbb körülmények közé kerül.

150 kisgyermeket fogad majd a megújult, környezetbarát óvoda
Fotós: Hagymási Bence

Schmidt Csaba első embere azt is elmondta, hogy az önkormányzat három évre előre megtervezte az üzemeltetés költségeit, ám a mostani fejlesztéssel elérhető megtakarítás az intézménynél marad.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!