Lámpás

2018.01.22. 11:22

Aktív tehetségpontok működnek megyeszerte

Iskolák, vállalkozások és civil szervezetek is csatlakoztak a Lámpás Tehetséggondozó Tanácshoz, aminek fókuszában a fiatal tálentumok állnak.

V. T.

Réső Zsuzsanna és Rektor Orsolya a tehetségponton

Fotó: V. T.

A Komárom-Esztergom megyében immár több mint húsz taggal – iskolák és civil szerveztek közreműködésével – működik a Lámpás Tehetséggondozó Tanács. A szervezet nemrégiben megválasztott elnöke Réső Zsuzsanna, a Sárberki Általános Iskola pedagógusa. A tanács célja, hogy összefogja a megyében működő tehetségpontokat és tehetségsegítő szerveződéseket, segítse együttműködésüket. Réső Zsuzsanna szerint mindez illeszkedik a Nemzeti Tehetség Program célrendszeréhez.

A Lámpás Tehetségsegítő Tanács honlapján megtalálhatók és itt is bemutatkozhatnak a megye tehetségsegítő műhelyei, programjai, versenyei, pályázatai, pedagógusai és tehetséges diákjai.

Réső Zsuzsanna és Rektor Orsolya a tehetségponton
Fotós: V. T.

A szervezet tanácsadást működtet szakemberek – pszichológus, gyógypedagógus, fejlesztőpedagógus, tehetséggondozási szakértő, játékpedagógus, drámapedagógus, lovas mozgásterapeuta, szaktanárok – bevonásával, emellett évente megyei szintű tehetségnapot is szerveznek.  A tanács vezetője szerint fontos, hogy a tehetséges gyermekek számára egyéni tehetséggondozási utakat keressenek, és nyomon kövessék a tehetséges gyerekek életútját.

Segítő tanács

A tehetségbarát társadalom létrejöttén munkálkodó szerveződés szakmai és társadalmi összefogással segíti a tehetségek felkutatását, fejlesztését, a tehetségesek produktumainak hasznosulását és az erőforrások bővítését. Ezt a célt segítik elő a táborok, pályázatok, a kreativitást, a matematikai gondolkodást és a kommunikációs képességeket fejlesztő gyakorlatok. A szervezet a korábbi években 50 millió forint értékben nyert pályázatokon.

Az iskolák mint tehetséggondozó pontok sokat tehetnek a különböző rendezvényekkel, mint például a kutatódiák-programokkal, egy-egy szakterület iránti érdeklődés felkeltésével. A munka folyamatosságát biztosítja, hogy Réső Zsuzsanna, aki az ősszel vette át a tanács vezetését, Rektor Orsolya fejlesztőpedagógustól, jól kiegészíti a tehetségpontban végzett tevékenységét. Réső Zsuzsanna a tatai tapasztalatait is jól hasznosíthatja a komplex tehetséggondozó program kidolgozásával.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!