megható jóság

2017.12.11. 20:27

Ajándékot kaptak és ajándékot adtak a gyermekotthon lakói

A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató és a Segítő Jóbarátok által szervezett jótékonysági ajándékműsor már közel hozta a karácsony hangulatát.

Veizer Tamás

A gyerekek táncos, zenés műsorral szórakoztatták a vendégeket

Fotó: Dallos István

A Szeged-Csanád Egyházmegye fenntartásában működő Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató ifjú lakóinak immár hatodik alkalommal szerveztek jótékonysági gálát, az idei találkozó azonban talán még a korábbiakon is túltett.

A gyerekeket sok-sok édesség, csokoládé, sütemény és üdítő fogadta, közben élvezhették a kutyabemutatót, a kézműves-­foglalkozást, amelyen a lányoknak ékszereket, táskákat, divatkiegészítőket adtak át, a fiúk pedig benevezhettek a tekézésbe, kipróbálhatták a fotósarkot és ajándéktárgyakat is készíthettek. Aztán megérkezett a Mikulás, aki az idén csaknem 400 ajándékcsomagot adott át: azokat a kedves ajándékokat, amelyeket a tatai és tatabányai általános iskolások készítettek-csomagoltak a gyermekvédelmi szolgálat ifjú lakóinak.

A gyerekek táncos, zenés műsorral szórakoztatták a vendégeket
Fotós: Dallos István

A Szent Ágota Gyermekvédelmi és Szolgáltató – a Segítő Jóbarátok és Barátaik, a helyi vállalkozók, szervezetek, köztük a Ho-Máhr Trans Kft. munkatársai – közreműködésével sok meglepetést készítettek elő a hátrányos helyzetű gyermekek részére. A rendezvényt Schmidt Csaba polgármester nyitotta meg, Böjte Csaba egyik mondását idézve: ha nem hiszel abban, hogy sok jó ember van, állj egy jó ügy mellé, és meglátod, milyen sokan csatlakoznak hozzád.

A karácsonyi gála pompásan igazolta e szavakat. Bencsik János országgyűlési képviselő azt emelte ki, hogy látszik a gyerekeken, hogy segítő barátok támogatják a mindennapi boldogulásukban: számukra ez jó példa. Dr. Kiss-Rigó László, szeged-csanádi megyés püspök az összefogásban rejlő erőt emelte ki. Dr. Kancz Csaba megyei kormánymegbízott a műsor elején bemutatott videofilm-összeállításra utalt: ez az év ugyancsak bővelkedett színes programokban, és évről évre gazdagabb kínálat várja a lakásotthon lakóit és a nevelőszülőknél élő gyerekeket.

A rendezvényen a gyerekek adtak műsort a vendégeknek: erre az estére hosszú heteken át készültek, tánccal, zenével. A program végén a gyerekeket és a nevelőszülőket, pedagógusokat meglepetésvendégek szórakoztatták, köztük Kefír, a V-Tech zenekar frontembere.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!