adományok

2017.11.24. 06:55

Ezernyi ajándékkal kedveskedtek a gyerekeknek

Az idén minden eddiginél több, nagyobb értékű – húszmillió forint – ajándék gyűlt össze a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató lakásotthonaiban és nevelőszülőknél élő gyermekeinek.

Mórocz Károly

A Ho-Máhr Trans Kft. tatabányai telephelyén, a raktárban – ahová összegyűjtötték az adományokat – Honosiné Máhr Ágnes ügyvezető megköszönte a cégvezetőknek, magánszemélyeknek, a sok-sok ajándékot, a szeretetet, a törődést, a kedvességet. Mindenhol játékok, plüssállatok, labdák, kerékpárok, ruha, élelmiszer... – felsorolni is nehéz. Minden be sem fért a nagy raktárba: a Gyermelyi Zrt.-től érkező 13 ezer kiló tésztát például az udvaron láthattuk.

Czunyiné dr. Bertalan Judit kormánybiztos, országgyűlési képviselő egy 2000 éve működő alaptörvényt idézett fel: A szeretet az egyetlen olyan dolog, amiből ha adunk, sokkal több lesz. Hozzátette, örömteli, hogy megsokasodott a szeretet annak köszönhetően, hogy megyénkben jószívű, erős akaratú emberek élnek.

Dr. Kancz Csaba megyei kormánymegbízott azt kívánta a szervezőknek és a támogatóknak, hogy jövőre ne férjünk el a raktárban. Ehhez az kell, hogy tartsák még többen fontosnak a rászorulók megsegítését.

Schmidt Csaba, Tatabánya polgármestere arra emlékezett, amikor a Segítő Jóbarátok – Honosiné Máhr Ágnes, Honosi Mihály, dr. Dombi Péter és Farkas Károly – először dugták össze a fejüket azon tanakodva, hogyan lehetne minél többet, minél többféle módon segíteni a gyerekeknek. Példamutatásuk követőkre talált. Ehhez kapcsolódva felidézte Böjthe Csaba gondolatát: Ha nem hiszel abban, hogy sok jó ember van, találj egy jó ügyet, és meglátod, mennyien állnak melléd.

A Segítő Jóbarátok mellett egyre többen állnak. Sorolta a cégeket a házigazda: Gyermelyi Zrt., Otto Fuchs, BD, AGC, Iron Trade, Gottwald, Gelbmann, valamint nagyon sok magánszemély. Elfogadták azt a gondolatot, hogy nem egyszeri alkalommal lehet és kell segíteni, hanem rendszeresen. Ennek szellemében gyűjtenek, adnak, dolgozóikat is erre kérik. Fontos szerepet kapnak a szintén önzetlen fuvarozók, akik eljuttatták az ipari parkba Tatabányáról és a megye több pontjáról az adományokat. Segítenek majd abban is a Ho-Máhr Transnak, hogy lehetőleg minél gyorsabban megérkezzenek az ajándékok a vér szerinti szülők nélkül élő gyerekekhez a lakásotthonokba és azokba a lakásokba, házakba, ahol nevelőszülőknél élnek.

– Ujjong a szívünk, dalra gyúl... – énekelte először megszeppenve, majd egyre bátrabban a négy tagú fiúkórus, miután a lányok verseket mondtak. Az ünnepség főszereplőit meg is vendégelték, és személyre szóló ajándékokat kaptak.

– Hazajövünk ide – mondta meghatottan Balogh Zsolt, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgató-helyettese.

Hozzátette, példamutató a Segítő Jóbarátok kezdeményezése, amely már túlnyúlik a megye határain. Igazi barátság alakult ki az adományozókkal. Ezt mélyíti ebben az évben a Jótékonysági Karácsonyi Gála. December 8-án több száz gyerek érkezik kísérőkkel, nevelőszülőkkel a Vértes Agorájába, ahol együtt ünnepelnek a támogatókkal és azok családtagjaival.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!