ha jó a vége

2017.12.12. 14:06

Nem várt izgalmak akasztották meg Ábris utolsó útját a belga kórházba

Béry-Januskó Ábrisnak, az SMA-s betegek apró példaképének idei utolsó útja Belgiumba nem volt zökkenőmentes: még az édesanya sem készült ilyen nehézségekre...

Sz. Sz.

A kis hős most is remekül viselte a kezelést

Fotó: Béry-Januskó Flóra

Ábrist már talán senkinek sem kell bemutatni, hiszen a másfél éves kisfiú harcát betegségével, az SMA-val hónapról hónapra nyomonkövettük mi is, olvasóink pedig számos alkalommal bizonyították, hogy aranyból van a szívük, és különféle rendezvényekkel és kezdeményezésekkel támogatták a kis harcos Belgiumban zajló gyógykezelését.

Decemberben Ábris és édesanyja idei utolsó útjukra készültek, hogy a kisfiú megkapja az 5. injekciót, de az élet nem várt akadályokat gördített a család elé: Ábris életében először megbetegedett.

– Nagyon megijedtem, hiszen Ábris még sosem volt beteg, ráadásul a felsőlégúti fertőzések – amit elkapott –, nagyon veszélyesek az SMA-s gyerekekre, akik az izomgyengeségből adódóan nehezen szabadulnak meg a váladéktól – mondta el nekünk az édesanya, Flóra.

„Szerencsére nagyobb volt az ijedelmem, mint a tényleges baj, de orvosi javaslatra most először sofőrrel mentünk, hogy útközben jobban tudjak figyelni Ábrisra”– tette hozzá, majd elmondta, hogy a belga orvosok csak mosolyogva legyintettek az egyszerű megfázáson.

Flóra közösségi oldalukon is megköszönte a biztonságos ki- majd hazaszállítást:

További jó hír, hogy az injekciók nagyon szép eredményeket hoznak a kisfiúnál, és Flóra azt is elárulta, hogy a jelek szerint talán a nagy álmuk is teljesül:

„Ha minden így megy tovább, Ábris karácsonykor már etetőszékben ülve eheti velünk a töltött káposztát” – örvendezett az édesanya.

Ábris kezelése jövőre tovább folytatódik, ahogy a jótékonysági rendezvények és a gyűjtések is, Flóra pedig emellett továbbra is a magyar SMA-s gyerekek lehetőségeinek javításán fáradozik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!