jótékonyság

2017.11.17. 20:00

Népszerű lemezlovasok lépnek fel a Tatabányai Angyalok buliján

November 25-én egy jótékonysági parti kereteiben szárnyalnak együtt Tatabánya Angyalai. A zenét két tatabányai lemezlovas szolgáltatja majd.

Barcs Bence

Legutóbbi beszélgetésünkkor Jeszenszky Tibor, a Tatabányai Angyalok vezéralakja elárulta, hogy egy jótékonysági partit rendeznek, amelynek bevételéből tartós élelmiszert vásárolnak a rászorulók megsegítésére. Az ország legjószívűbb benzinkutasa két jó barátját hívta el a fellépésre.

Makszim Botond neve jól cseng elektronikus zenei körökben, hiszen számtalan partin lehetett már hallani a szettjeit. Az Angyalok buliján is ő lesz az egyik házigazda.

– Az első gondolatom az volt, amikor Tibi barátom megkeresett, hogy mennyire büszke vagyok rá. A legnemesebb emberi jellemre vall, hogy önzetlenül segít, ahol csak tud és mindenét megosztja a rászorulókkal. Mindenért megdolgozott a két kezével, nem tettek alá semmit, sokszor neki is nélkülöznie kellett élete során. Ennek ellenére a jég hátán is megél, és azt nézi, kinek az életét tudná jobbá tenni. Ami sokaknak eldobott gönc, nem kívánt falat, az másoknak életmentő lehet – mondta a Kemma.hu-nak a lemezlovas.

Botond a hétköznapokon dolgozik, így a hétközi zenélést „elengedte”. Ennek ellenére nem először áll ellenszolgáltatás nélkül a színpadra.

A minőségi muzsika garantált

– Volt már rá példa, hogy a jó cél érdekében ingyen vállaltam fellépéseket. Emellett civilben is szoktam adományozni. A párommal nagyon sok ruhát, plüss játékot, használati tárgyat gyűjtöttünk már, amit vagy Tatabányán, vagy a fővárosban juttatunk el oda, ahol a legnagyobb szükség volt rá – tette hozzá Makszim Botond.

Az este másik házigazdájaként Iván Norbert (művésznevén Deluxe) is a lemezjátszók mögé lép a rendezvényen. Vele többek között a nyáron megújult Royalban is lehet találkozni, ahol rezidens DJ-ként dolgozik, de Bécsben is zenél alkalmanként. Botondhoz hasonlóan ő sem sokat gondolkodott a felkérésen.

– Amikor Tibi megkeresett, rögtön rávágtam, hogy számíthat rám. Már tavaly is érkezett hasonló megkeresésem (nem Tibi részéről), de abból sajnos nem lett semmi. Civilben eddig is adományoztam, a boltokban és a postán található urnákba dobtam be pénzt. Ruhákat is gyűjtöttem már, csak el kell juttatnom a megfelelő helyre – mondta Iván Norbert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!