Tanszerek

2017.08.30. 06:29

Tízezrekbe is kerülhet az iskolakezdés

A nyári szünet utolsó hetét kezdték meg a gyerekek, miközben a szülők is hajráznak, hiszen pénteken elkezdődik az iskola. Mint arról korábban már beszámoltunk, a papírboltokban már augusztus elejétől várható volt a sorban állás, de akad olyan is, aki az utolsó napokra hagyta a bevásárlást.

Zsíros Krisztina

Minden papírbolt felkészült a rohamra, de sokan vannak olyanok is, akik az utolsó hétre időzítik a tanszerek vásárlását. Az persze mindenki számára világos, a nem olcsó füzetek, tolltartók és iskolatáska megcsappantják a pénztárcát. A szerencsésebbeket spórolós tanító nénivel hozza össze a sors, aki nagyban könnyít a kezdeti költségek csökkentésében.

– Alsó osztályban a tanító nénik arra törekedtek, hogy csak a szükséges felszerelést vegyük meg, nem pedig az előre összeállított csomagokat, amelyből nem is használtak volna mindent év közben. Sosem kaptunk 1–2 oldalas listát, mint más iskolákban, de a gyerekeknek mégis mindenük megvolt a tanuláshoz – emlékszik vissza a tatabányai Éderné Viola Erika, akinek lánya idén már a hatodik osztályt kezdi.

Ahogy fogalmaz, szerencsére spórolós volt a tanító néni, sok jó ötletet adott. A rajzfelszerelés dobozának például a szülők cipős dobozokat dekoráltak ki. A drágább mesefigurás füzet helyett pedig egy sima egyszerű füzetet vettek és tettek rá matricát, amellyel egyedivé tették.

– Felső osztályban már más a helyzet, itt mindig szeptember első hetében mondják meg a szaktanárok, hogy mire van szükség – mondja Erika, aki nem érezte úgy, hogy rémálom volt a beszerzés. Persze nagy segítség volt, hogy a férje a munkahelyéről kapott a család iskolakezdési támogatást, amelyből még némi téli öltözékre is futotta a gyermekének. A taneszközökhöz persze hozzátartozik a tornaórára szükséges csomag is, de ebben is rugalmasak voltak a tanárok. A sötét színű rövidnadrághoz és a fehér pólóhoz Erika lányának iskolájában csak a felső tagozatban ragaszkodtak a testnevelők, de az sem került többe pár ezer forintnál.

B. Viktória lánya most kezdi a második osztályt, szintén a megyeszékhely egyik iskolájában.

– Elég volt a cipős dobozos megoldás nálunk is. A tanító nénivel az első szülői értekezleten megbeszéltük, hogy összedobjuk a pénzt és majd ő vásárolja meg a rajzeszközöket. Így vettek temperából nagyobb tubust, amit ő osztott az órán. Ez azért előnyös, mert a tanárok kedvezményes vagy nagykereskedelmi áron tudnak vásárolni, másrészt pedig mindenki egyforma minőségű festéket használhat – mondja a viszonylag friss tapasztalatait az édesanya.

Első osztályban egyébként a tanárok és a gyerekek is jobban szeretik az átlátszó csomagolást, hogy a nebulók könnyebben megismerjék a füzeteiket, könyveiket. Viktória úgy tervezi, később a csomagolást egy tekercs tapétával olcsón és sokáig ki lehet húzni, és még tartós is. Emlékei szerint a családnak nagyjából 40 ezer forintba került az első iskolakezdés, az iskolatáskát internetes oldalról választották ki, illetve papírboltban és hipermarketben vásároltak.

A minőség fontosabb

A nebulók gyakran kísérik el szüleiket, hogy együtt vásárolják meg az iskolához szükséges tanszereket. A standard csomagok ideje lejárt. Bár manapság is előre megírt listával a kézükben érkeznek a vásárlók, de a tapasztalat az, hogy mindig kerülnek olyan holmik is a bevásárlókosárba, amelyekre nem feltétlenül van szükség, inkább csak azért „kell” megvenni, mert az osztálytársak is hasonlót használnak. Népszerű a füzettartó box, illetve általában minden gyerek választ magának egy drágább, mintás, manapság nagyon divatos, 3D hatású füzetet is, amelyet a kedvenc tárgyaikhoz használnak. Méri Józsefné azt mondja, az írószereken nem érdemes spórolni, az olcsóbb, hipermarketes ceruzákat ugyanis pár hét alatt elhegyezi a gyerkőc.

– Azt szoktam a szülőktől kérni: tegyünk a csomagba még egy minőségi, domborított fogású grafitceruzát is, hogy lássák a minőségi különbséget. A legtöbben visszajönnek, hogy kérnek még belőle – meséli a tapasztalatait a papírbolt eladója.

Az egyik tatabányai, Szent Borbála téri papírbolt eladója azt mondja, a vásárlókon ebben az évben is nagyon érződtek a társadalmi különbségek adta anyagi lehetőségek.

– Gyakran előfordult, hogy elmondták, megveszik a taneszközöket majd a nagyáruházban sokkal olcsóbban. Olcsóbb, de én sokévnyi tapasztalattal a hátam mögött mondtam akkor is, hogy vissza fognak térni a minőség miatt. Így is lett sok esetben – mondta Méri Józsefné „Zsuzsa”, eladó.

Korábbi cikkünkben pedig arról olvashat, mit tartson szem előtt írószer vásárláskor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!