2017.07.29. 13:17
Ismét lehet pályázni az Öveges József Tanulmányi Ösztöndíjra
A felsőoktatásban nappali tagozaton tanulók idén is pályázhatnak az Öveges József ösztöndíjra.
A pályázat feltételei:
-A díj olyan tatai állandó lakóhellyel rendelkező, nappali tagozatos, felsőoktatásban alapképzésben, osztatlan mesterképzésben vagy mesterképzésben tanuló hallgatónak adományozható, aki a díj adományozását megelőző tanév mindkét félévében 4,2-nél magasabb tanulmányi átlagot ért el és még legalább egy tanéve van hátra a tanulmányai befejezéséig.
-A díjat évente maximum 10 hallgatónak lehet odaítélni.
-A díjra pályázatot nyújthatnak be tatai állandó lakóhellyel rendelkező felsőoktatásban résztvevő hallgatók.
-A pályázatot minden év augusztus 31. napjáig írásban a polgármesterhez kell benyújtani.
-A pályázatnak tartalmaznia kell a díjra pályázó személy nevét, lakcímét, a felsőoktatási intézmény nevét, hallgatói jogviszony, valamint az előző két félév tanulmányi eredményének hitelesített igazolását. Tanulmányi eredmény alatt az érdemjegyek számtani átlaga értendő. A pályázatnak ki kell térnie a pályázó Tatához való kötődésére, arra, hogy tanulmányainak folytatása és elvégzése miként kapcsolódik városunkhoz, valamint az általa választani kívánt szakdolgozati téma kifejtésére maximum két oldal terjedelemben, amennyiben az összefügg Tatával.
Az ösztöndíj havi összege 10.000 Ft. A díj odaítéléséről a mindenkori oktatási feladatokkal foglalkozó bizottság javaslatának figyelembe vételével Tata város polgármestere dönt.– írta a tata.hu
A további részletekről érdeklődni lehet a Tatai Közös Önkormányzati Hivatalban Izsáki Zsuzsanna humánszolgáltatási ügyintézőnél az 588-664-es telefonszámon.