nyílt nap

2018.04.19. 20:13

Ön tudja, melyik a jövő slágerszakmája? 400 diák már igen

A Logisztika Napja alkalmából Tatán és Tatabányán is bepillanthattak a kulisszák mögé a logisztika szakos tanulók.

kemma.hu

A TSZC Kultsár István Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tanulói is bepillanthattak a színfalak mögé

Fotó: Mazán Tibor

Logisztika szakos diákoknak lehetőségük nyílt a Logisztika Napja alkalmából egy olyan cég működését tanulmányozni, ahol csaknem 800 fő összehangolt gépezetként szolgálja ki partnerek százait. A Trans-Sped csaknem három évtizede van jelen a szakmában, a globális rendezvénysorozathoz pedig azért csatlakoztak, hogy a szakma teljes spektrumát be tudják mutatni az érdeklődő, pályaválasztás előtt álló fiataloknak.

Három telephelyen összesen mintegy 400 tanuló ismerhette meg a vállalatcsoport logisztikai szolgáltatásait, sőt, a szakértők segítségével megtekinthették a legmodernebb kamionokat is, a vállalat HR-részlegének előadása keretében pedig a karrierlehetőségeikről is széles körű tájékoztatást kaptak.

A diákok raktárlátogatáson is részt vehettek, ahol megismerkedhettek a tatai telepen található 6600 négyzetméteres, fűthető-hűthető magasraktári, illetve a 3800 nm-es raktárban a tömbös tárolási technikákkal. A szakmai vezetés során bemutatták, mi kell az ellátási lánc hatékony és gördülékeny működéséhez, valamint játékos feladatokon keresztül próbálhatták ki, milyen kompetenciák szükségesek ahhoz, hogy valaki a logisztikai szakmában sikeresen el tudjon helyezkedni.

– Fontosnak tartjuk, hogy segítsünk a pályaválasztás előtt álló diákoknak. A fiatalokban látjuk a jövőt és arra törekszünk, hogy a megfelelő időpontban, a megfelelő eszközökkel fel tudjuk kelteni az érdeklődésüket. A Logisztika Napja remek alkalmat jelent, hiszen ekkor hatékonyan, rövid idő alatt be tudjuk mutatni működésünk teljes spektrumát. Gyakorlatias példákon keresztül sok részletet megismerhetnek a tanulók a szakma kulisszatitkaiból, ez pedig olyan tudást jelent, amit csak itt tudunk átadni – nyilatkozta Molnár Zoltán, a cég nyugat-magyarországi logisztikai vezetője.

A TSZC Kultsár István Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tanulói is bepillanthattak a színfalak mögé
Fotó: Mazán Tibor

Az életszerű példák leglátványosabbika a kamionok holtterét szemlélteti. Vannak olyan tehergépkocsi-vezetőfülkék, melyek holttere csaknem két méter – ebben a hatalmas területben akár személyautóval is észrevétlenek maradhatunk. A közlekedésbiztonsági előadás során a tanulók a kamionba ülve is kipróbálhatták, mit látnak a sofőrök – és mit nem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!