látogatás

2018.03.18. 07:24

Megnyitotta kapuit a Grundfos a diákok előtt

Az elektronikai és a gépészeti ágazat nyolc szakmáját tanuló diákok jártak a Tatabánya-Környe Ipari Parkban, a Grundfos gyárában.

Mórocz Károly

A Grundfos megnyitotta kapuit a diákok előtt, akik közül többen szívesen dolgoznának itt

Fotó: Mazán Tibor/24 Óra

Hogyan működik egy szivattyúgyár? Erre a kérdésre több diák is kíváncsi volt kedden. – Szerszámkészítők, villanyszerelők, gépi forgácsolók, ipari gépészek, logisztikai és szállítmányozási ügyintézők, elektronikai, gyártástechnológiai és mechatronikai technikusok lesznek pár év múlva azokból, akiket hívtunk – mondta Herbertné Orbán Ildikó, duális képzésért felelős HR csoportvezető. – Elsősorban azokat vártuk, akik szeretnék az összefüggő nyári, illetve az év közi szakmai gyakorlatukat gyári környezetben eltölteni. Szakmai nyílt napunkon pillanatképet kaptak a csúcstechnológiáról, az emberi munkakörnyezetről, a Grundfos munkakultúráról, a diákok számára elérhető szakmai lehetőségekről és a juttatásokról.

– Ez egyszeri alkalom vagy valamilyen nagyobb projekt része?

– A mostani az első alkalom, amikor megnyitjuk a gyáraink kapuit mind Tatabányán, mind Székesfehérváron a szakmát tanuló fiatalok és szüleik előtt. Terveink szerint minden évben tavasszal szeretnénk megismételni a nyílt napot, hogy az éppen gyakorlati helyet kereső fiatalok betekintést nyerjenek a nálunk elérhető lehetőségekbe, működésünkbe. Szeretnénk megmutatni a szülőknek és a diákoknak, hogy mit jelent duális oktatás keretei között tanulni, dolgozni. A vállalat és az iskolák közötti kommunikáció gördülékeny, hiszen ugyanaz a cél vezérel minket: olyan szakembereket nevelni, akik később megállják a helyüket a munka világában. A közös cél elérése érdekében támogatjuk egymást, hosszú távú együttműködési céljaink vannak. Ennek keretében nem titkolt szándékunk, hogy a diákok és szüleik figyelmét felhívjuk arra is, hogy duális, úgynevezett Grundfos-osztályok indítását tervezzük a megyében.

– Jelenleg hányan „gyakorlatoznak” a Grundfosnál, és hány diák férne még el?

– Középfokon most 29 tanulószerződéses diákunk van Tatabányán és 8 Székesfehérváron. A létszámot még ebben az évben 20 százalékkal szeretnénk növelni, hogy biztosítani tudjuk a munkaerő-utánpótlást. A diákok képzésének magasabb színvonalú ellátását szolgálja a tervek szerint  szeptemberben nyíló tanműhelyünk, amelyben a legkorszerűbb ipari technológiák mellett a hagyományos szerszámgépekkel is megismerkedhetnek, piacképes tudást sajátíthatnak el a fiatalok.

– Kérnek-e visszajelzéseket a diákoktól? Mire lehet számítani?

– A végzős diákjainktól szöveges visszajelzést kérünk a Grundfosról, mint gyakorlati helyről, valamint a nálunk töltött idő színvonaláról. A kérdőív része a jövőbeni célokra vonatkozó néhány kérdés is, ezek elhelyezkedésük megkönnyítését szolgálják. Párhuzamosan azoknak a kollégáknak a véleményét is összegyűjtjük, akik mentorként vettek részt a diákok életében, és támogatták őket a szakmai gyakorlat ideje alatt. Az írásban megkapott vélemények összegzése után egy személyes elbeszélgetés következik, majd igyekszünk a nálunk jól teljesítő pályakezdőknek munkalehetőséget biztosítani.

A tatai Vaszary János Általános Iskolából édesanyjával érkezett a nyolcadikos Berczeli Harald. A tatabányai Bánkiba jelentkezett mechatronikai technikus szakra, de már most szeretné megismerni, milyen lesz, milyen lehet a munkája néhány év múlva.

A Grundfos megnyitotta kapuit a diákok előtt, akik közül többen szívesen dolgoznának itt
Fotó: Mazán Tibor/24 Óra

– Ide szeretnék jönni nyári gyakorlatra, majd szeptembertől folytatnám az ismerkedést a Grundfossal – mondja a szákszendi Kovács Roland. Őt édesapja kísérte el, a fiú a TSZC Eötvös Loránd Szakgimnázium és Szakközépiskola kilencedikes tanulója Oroszlányban, gépi forgácsoló szakon.

– Nyáron is, ősszel is visszajövök – válaszolja ugyanazt kérdésünkre, kicsit még a többieknél is határozottabban Fülöp Csaba, aki a TSZC Fellner Jakab Szakgimnáziumából és Szakközépiskolájából érkezett. Nála megvan a családi indíttatás, hiszen édesanyja, Bőle Tünde a Grundfos dolgozója.

A diákok lelkesedésére jellemző, hogy négyen azért késtek, mert a Vértes Centertől, a buszvégállomástól elgyalogoltak a gyárig. Remélhetően majd a gyakorlaton és utána a munkában is megmarad a szorgalmuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!