2024.09.25. 06:40
Jön a nagy kiviszüret, most te is teleszedheted a kosarad
A Polai-hegyre szervezett "Szedd magad!" akciót Miklós Ákos Márton termelő. A látogatók sárga gyümölcshúsú kivit és indiánbanánt a ládából vihettek, míg a zöld kivit a lugasok közé bújva szakíthatták le a bokorról. A kiviszüret olyan jól sikerült, hogy jövő héten megismétlik - számolt be róla a zaol.hu.
A hegyre vezető egysávos úton a szüret idejére jelentősen megnőtt a forgalom, folyamatosan jöttek-mentek a szüretelők. Éppen ezért a kivifarm melletti parkoló is gyorsan megtelt és mindenki ládaszámra pakolta a gyümölcsöket az autókba.
Az aszály után néhány napig sok eső esett
– Tavaly hirdettünk először ilyen akciót, mint ismert, akkor a tavaszi fagykár miatt kevesebb mennyiségben termett kivi – mesélte Miklós Ákos Márton termelő. – Most nem ez a helyzet, az idei termés lényegesen jobb lett. Az augusztusi aszály keményen indult itt is, viszont itt a becsehelyi területen történt valami érdekesség. A hónap vége felé, egészen pontosan 22-én itt a terület felett pörgött egy záporrendszer, aminek köszönhetően két órán keresztül eső áztatta a vidéket. Négy nappal később ez megismétlődött a térségben. Egyfajta zöld szigetben fejlődhetett a gyümölcs, ahol jelenleg négy hektáros területen 2800 tőről lehet szüretelni. Három fajta kivivel találkozhatnak a szüretelők, ebből a legkorábbi zöld gyümölcshúsút lehet szedni.
Kitűnő jel, ha könnyen lepattan a gyümölcs a szárról
Hozzátette: viszont az időjárásnak köszönhetően minden korábban érett be, így például, amiket most szedhetnek a látogatók, azt máskor bő egy héttel később lenne ideális leszakítani a kivilugasról. A kivi utóérő fajta, ezért még keményen kell leszedni és később puhul be. Azt, hogy mikor a legideálisabb meghirdetni a szüretet speciális műszerekkel mérik meg. De az is egy kitűnő jel, hogy könnyedén lepattan a szárról.
Indiánbanán és pekándió
– Az indiánbanán krémes állaga, egzotikus íze miatt sokak körében népszerű gyümölcs, melynek szintén jó éve volt, de abból nem áll annyi rendelkezésre, mint kiviből – tette hozzá. – A füge is sokáig jól nézett ki, ám az esős időjárásban szinte szétrobbantak. Ezen felül a többi gyümölcs, így a pekándió és a fidzsoa, vagyis mirtuszdió még nem kereskedelmi mennyiség, pusztán érdekesség.
Gyerekek is szedhetik
A területet sűrűn átszőtték a kivilugasok, melyek között családok szedték a gyümölcsöt. Azért is kivételes élmény, hiszen a gyerekek magasságában is sok gyümölcsöt lehet szüretelni. Papp Tibor családjával és ismerőseikkel Vasboldogasszonyból érkeztek, s örültek, hogy itt a dél-zalai lankákon ilyen finom, vitaminban gazdag gyümölcsöt lehet szedni. Elmondta: szeretnének ők is telepíteni majd a kertjükbe. Egyelőre két rekesszel szedtek, de elképzelhető, hogy a jövő héten is eljönnek és "betáraznak" télire.