Gazdaság

2023.01.28. 19:40

Nem lesz könnyű az év, rengeteg kihívás vár a kereskedelmi iparkamarára

A megyei kereskedelmi és iparkamara (KEMKIK) a járvány, az orosz–ukrán háború és az energia-áremelések miatt különlegesnek számító évet zárt, ugyanakkor az idei is sok kihívással kezdődik. Erről beszélgettünk dr. Szerencsés László elnökkel.

Mórocz Károly

Sok fontos dologról esett szó a tárgyalásonMTI/Krizsán Csaba

Forrás: MTI

Fotó: Krizsán Csaba

– Számos sikeres rendezvénye volt a kamarának tavaly. Ha egyet kellene ezek közül kiemelni, melyik lenne az? 

– A hagyományos mester­avató ünnepségünket Esztergomban, ahol 10 szakma 84 mestere vehette át oklevelét, valamint aranykoszorús mestereket is köszönthettünk a régi, céhes hagyományok szerint. Az oktatásnak, azon belül a felnőttképzésnek mindig kiemelt szerepe volt a kamara életében, így lesz ez a jövőben is. 

– A felújítások éve volt 2022 és az lesz az ideinek egy része is a KEMKIK székházaiban. Mi történt Tatabányán, illetve Esztergomban? 

– A tatabányai székházunk komplett felújításához a napelemrendszer beszerelése és a födémszigetelés hiányzik még, Esztergomban pedig várhatóan nyár végére készülnek el mindennel. Az energetikai felújítás rendkívül fontos, egyben költséges, erre összesen több mint 143 millió forintos európai uniós támogatást nyertünk el egy KEHOP-pályázaton. Kulturált, komfortos körülmények között fogadhatjuk tagjainkat, és nem utolsósorban jelentős összegeket takaríthatunk meg a fűtéssel, világítással. 

Dr. Szerencsés László
Dr. Szerencsés László
 Forrás: MTI

– Az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zónához tartozó kilenc kamara egyike a megyei. Körvonalazódtak már az idei tervek? 

– Nevezhetjük egyfajta alapkőletételnek is, hogy január közepén stratégiai partnerségi megállapodást írt alá Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a győri Széchenyi István Egyetemen a kamarák vezetőivel. Hangsúlyozta, szeretnének egy olyan rendszert létrehozni, amely nem csupán területfejlesztési és fejlesztéspolitikai dimenzióval rendelkezik. A tervek szerint minden, a jövőre vonatkozó kérdésben egy állandó és intézményesített párbeszédet alakítanának ki. Hozzátette, a kultúra, a gazdaság és a politika a közélethez tartozik, nem választják el őket egymástól áthatolhatatlan határok, összességében mind a közjóra irányulnak. Szerintem a megállapodással szorosabbra fűzhető a gazdaságfejlesztési zónához tartozó kamarák együttműködése és egymás munkáját is tudják segíteni annak érdekében, hogy a térség gazdasága együtt fejlődhessen. 

Kiváló diákok versengenek
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara idén is megrendezi a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt a szakképző iskolásoknak, illetve az Országos Tanulmányi Versenyt a technikustanulók számára. – Már elkezdődtek a területi előválogatók a megyei kereskedelmi és iparkamara szervezésében – mondta dr. Szerencsés László. – Az írásbeli versenyeket január 9–24. között bonyolítottuk le, több helyszínen. Örvendetes, hogy a tavalyinál többen, 334-en jelentkeztek, 33 szakmában. A verseny népszerű a diákok körében, hiszen akik az írásbelin elérik a 60 százalékos eredményt, a szakmai vizsga egy része alól felmentést kaphatnak, a dobogós helyezetteknek pedig nem kell vizsgázniuk év végén. Az országos döntő április 24-én és 26-án lesz Budapesten. 

– Milyen konkrét elképzelések vannak ehhez kapcsolódóan? 

– A napokban Tatabányán egy konzultáción részt vett Lázár János építési és beruházási miniszter is. Kiemelte, számunkra két sarokköve van a közlekedéspolitikának. Az emberek mindennapjait segítő, ugyanakkor gazdaságélénkítő hatású fejlesztéseknek kell megvalósulni a következő években. Ehhez kell rendelnünk a közutas és kötöttpályás beruházásainkat. Azért találkozott az északnyugat-magyarországi vármegyék gazdasági szereplőinek érdekképviselőivel, hogy az érintettek segítsenek a legjobb döntések meghozatalában. A gyakorlati megvalósításhoz Czunyiné dr. Bertalan Judit, Északnyugat-Magyarország gazdaságfejlesztési kormánybiztosa felkérte a megyei kereskedelmi és iparkamarát, hogy egyeztessünk, gyűjtsük össze a többi kamara javaslatait az M100-as, az M76-os és a 8-as út lehetséges felújításával, korszerűsítésével kapcsolatban. Elkezdtük az egyeztetést, ez lesz majd az alapja a tervezésnek, utána pedig a kivitelezésnek. Remélhetően a fejlesztések éve lesz az idei. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!