Energiaválságban

2022.09.06. 20:22

Esztergomi vállalkozó: spórolunk és felújítunk inkább, kevesen mernek építkezni

Aki teheti, a szorongás helyett felújításba kezd – tapasztalja egy esztergomi építőipari vállalkozó, aki szerint sokan korszerűsítéssel igyekeznek csökkenteni a rezsiköltségeket. Az energiaválság hatása ebben a gazdasági ágazatban is egyre inkább érezhető.

Walczer Patrik

Forrás: 24 Óra

Fotó: Novotni Ákos

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) publikálta a Fókuszban a megyék 2022. I. negyedévét vizsgáló kiadványát, mely többek között a mezőgazdaság, a turizmus és az építőipar helyzetét vizsgálja. Például megtudhatjuk azt is, hogy utóbbi ágazat tekintetében a vállalkozások 2022 első hat hónapjában megkötött új szerződéseinek értéke 1299 milliárd forintot tett ki, mely gyakorlatilag az előző évi országos adathoz képest 7,1 százalékkal több. 

A dokumentumból az is kiolvasható, hogy eközben a megyei építőipari szervezetek az első negyedévben 15,0 milliárd forint értékű új szerződést kötöttek. Ez az érték 42 százalékkal több, mint a 2021. I. negyedévi adat. 

A kiadvány rámutat arra, hogy a lakásépítési kedv csökkent megyénkben, sőt, az idei első hat hónapban 68 százalékkal visszaesett az épített lakások száma az előző év azonos időszaki magas bázisához képest. Mindössze 23 lakást vettek használatba: építési forma szerint tíz lakást családi házas formában, tizenhármat pedig többszintes, többlakásos épületben adtak át. Az új lakások átlagos alapterülete 84 négyzetméter, ami csak hárommal több az országos átlagnál. 

Egy esztergomi vállalkozó úgy látja, hogy a megrendelők igényei jóval szerényebbek lettek, a válság miatt az energiahatékonyságnak fontosabb szerep jut. A használt lakások esetében pedig azt figyelte meg, hogy egyesek előrébb hozzák a régóta halogatott fűtés korszerűsítését vagy a külső homlokzat utólagos szigetelését, hogy így faragjanak majd le a téli hónapokban a gázfogyasztásból. 

– Leszálltak az emberek a földre, rájöttek, hogy ha több helyiség van, akkor magasabb lesz a számlájuk. A másik tapasztalat eddig, hogy jóval kevesebben mernek belevágni az építkezésbe, a régi házak viszont sok esetben elavultak – mutatott rá a szakember, aki nem tartja kizártnak, hogy jellemzően a korszerűsítésekhez használatos anyagok ára fog drasztikusan emelkedni. 

Beruházások - A legalább 5 főt foglalkoztató építőipari vállalkozások adatai alapján 2022 I. negyedévében országosan az építőipari termelés (folyó áron 802 milliárd forint) összehasonlító áron 13 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az egy lakosra jutó építőipari termelés országos átlaga 82,5 ezer forint, megyénkben ez a mutató 61,5 ezer forint, ami 26 százalékkal marad el a bűvös határtól. Meglepő az is, hogy a beruházások egy lakosra jutó értékének országos átlaga 197,8 ezer forint, a megyei érték 56 százalékkal magasabb ennél, vagyis 307,9 ezer forint. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!