Aratás

2022.07.04. 11:12

Megsínyli a forróságot a kukorica megyénkben

Szűkebb hazánkban az őszi árpa 60–70 százalékát már learatták. A megyénk keleti részében „gyengébben” haladnak a munkával. Az őszi árpa fajlagos hozama messze elmaradt a tavalyi évhez viszonyítva, sőt, az előzetes várakozásokhoz, termésbecslésekhez képest is.

Perik József

Fotó: Bujdos Tibor

A teljes vegetációs időszakot csapadékhiány jellemezte, a tavaszi fejlődés, bokrosodás gyenge volt, amelynek következtében a kalászszám alacsonynak bizonyult. De a termésátlagok nagy szórást mutatnak. Van, ahol mindössze 3 tonna hektáronként, ám akadnak 8 tonnás táblák is. Az viszont egyértelműnek tűnik, hogy a megyei átlag rosszabb lesz az elmúlt évinél. Összességében nagyjából 4,7 tonnás hozamokkal számolnak. A szárazság miatt sok helyen nagyon alacsony a hektolitersúly is, mindössze 55 – 60 kilogramm, miközben a fehérjetartalom 8,5, illetve 11,5 százalék között alakul.

Az őszi búza betakarítása nagyobb területen várhatóan a hét folyamán megkezdődik. Ennek a kalászosnak az esetében a várható termésátlag is az árpához hasonló lesz. A gazdák  3–6 tonna közötti hektáronkénti terméssel számolnak. Szűkebb hazánk nagy részén az aszály miatt a kalászok felső része besült.

A tritikálé betakarítása várhatóan 2–3 hét múlva kezdődhet. A várható termést 3–5 tonna közé „teszik” a mezőgazdasági szakemberek. A rozs esetében is hasonló a helyzet, ennél a kultúránál aratása 2–3 hét múlva kezdődhet, és a hektáronkénti átlaghozamokat 2–3 tonnára becsülik. Némi meglepetésre a zab ennél a mennyiségnél többet adhat, úgy 2,5–3,5 tonnát. De ez csak 3–4 hét múlva derülhet ki, ekkorra tervezik ugyanis a betakarítás kezdetét. A repce aratása viszont a napokban megkezdődhet. A hozamok meglehetősen silánynak, 1,8–2,3 tonnásnak tűnnek.

A kukoricatáblákon a szárazság miatt „szenvednek” a növények, az agrárvállalkozók aszálykár bejelentését fontolgatják. A napraforgó zöldbimbós állapotból lassan virágzik. Az állomány rovarölőszeres kezelései befejeződtek.

Jelenleg az árpa aratása és a tarló megmunkálása, esetleges másodvetések zajlanak a határban. Az állattartók pedig a szalma bálázását is elindították. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!