Nincs megállás

2022.02.20. 15:30

Elengedhetetlen a környezettudatosság a folyamatosan fejlődő tatabányai cégnél

Az utóbbi hónapokban nem volt jellemző a pihenés a szállítmányozással foglalkozó tatabányai Ho-Máhr Trans Kft.-nél. Újabb fontos minősítést szereztek, beadtak egy átfogó fejlesztésről szóló pályázatot, miközben gépkocsivezetőik Európa útjait járták.

Mórocz Károly

Forrás: 24 Óra

Fotó: Zantleitner Ingrid

– Az ISO 9001 szabvány kiépítésével célunk volt a céget átláthatóbbá tenni, és persze nem utolsó szempont a szélesebb körű tendereken való indulás lehetősége – mondta Honosiné Máhr Ágnes ügyvezető igazgató. Hozzátette, működésük hatékonyságának növelésével az eredményesség is pontosan mérhető.

Honosiné Máhr Ágnes ügyvezető igazgató mesélt a cég terveiről.

Forrás: Beküldött

Mindezek kialakítása már az alapoknál kezdődik. A cég elköteleződése a minőség biztosítása mellett eddig sem volt kérdés, hiszen 2011-ben bevezették az Engedélyezett Gazdálkodó Rendszert (AEO), melyet a mai napig működtetnek. 

– A munkatársakat képezni és motiválni kell, méghozzá folyamatosan, hiszen a változások minden területen érintik a gazdaság szereplőit – hangsúlyozza a családi tulajdonú cég pénzügyi és szakmai vezetője. – Az ISO 14 001 a környezetirányítási rendszer szabványaként ismert, ami elengedhetetlen a klímaváltozást tekintve. 

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy működésünk során a lehető legkisebb mértékben szennyezzük a környezetet. 

A közelmúltban adták be a pályázatukat, amely a Ho-Máhr Trans Kft. komplex üzleti, technológiai fejlesztésére irányul, csaknem 180 millió forintos beruházással. A támogatás mértéke 50 százalékos. A fejlesztésekhez tartozik a gépbeszerzés, a napenergia hasznosítása, az ingatlan-korszerűsítés, informatikai fejlesztés, képzés, üzletviteli tanácsadás, valamint a szomszédos terület beépítése. Nagyon bíznak a pozitív elbírálásban, mivel ez nagy előrelépést jelentene. A pályázatban komoly pontszámot lehetett kapni az ISO-minősítés meglétével. 

– A közúti fuvarozás húzóágazata a hazai gazdaságnak, a szállítás létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen – folytatja Honosiné Máhr Ágnes. – A nemzetközi szállítmányozó és logisztikai cégeknek nem volt könnyű az elmúlt időszak. Globálisan rengeteg változással és kihívással dolgoznak ország- és megyeszerte a mai napig. Ezt tetézi sajnos az igen jelentős mértékű gépkocsivezető-hiány, ami nem csak Magyarországon probléma.

 Nagy szükség lenne a támogatott képzésekre, mihamarabb, mert összesen 8000 sofőr hiányzik a magyar fuvarozócégeknél, és nem az alulfizetettség miatt. 

A Mobilitási Csomag részeként jelentős változások léptek hatályba az Európai Unióban február 2-től a közúti szállítási ágazatban, ilyen a kiküldetési irányelv alkalmazása. Nagyon fontos a gépkocsivezetők részére a megbízható, stabil vállalat, amely a szigorú követelményrendszernek az unióban meg tud felelni, és így biztosítani tudja munkavállalója részére a megfelelő körülményeket. 

– Amit még kiemelten fontosnak tartunk, az a tisztességes, érthető kommunikáció – teszi hozzá. – Ehhez kapcsolódva az idei évben egy kampányunk is lesz, több jelentős fuvarozó vállalkozással együttműködve. Mára elengedhetetlenné vált, hogy a vállalkozások rugalmasan tudjanak alkalmazkodni a váratlan helyzetekhez, ez elengedhetetlen a talpon maradáshoz. Az üzemanyagárak, az AdBlue, a gépjárművek chipalkatrészének árai az egekben vannak. A nemzetközi forgalomban részt vevők Magyarországon kívül is tankolnak, országonként változóan literenként 1,4 és 1,9 eurót fizetve. 

Gyermeknapi találkozásra várva – Akármilyen sok a cégeinkkel kapcsolatos tennivalónk, szakítunk időt arra, hogy támogassuk a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatót, a család nélkül élő gyerekeket megye- és országszerte – mondja Honosiné Máhr Ágnes. – A Segítő Jóbarátok és Barátaik folyamatosan gyűjtenek nekik élelmiszert, játékokat, ruhákat és sok minden mást. A járvány miatt tavaly és tavalyelőtt elmaradt a nagy gyereknapi ünnepség, a hajvágás és a Karácsonyi Gála is. Bízom benne, most úgy alakul a helyzet, hogy május végén a Gelbmann család jóvoltából – mint házigazdák és mint segítő jó barátaink – megint csaknem ezer gyermeket láthatunk vendégül Süttőn, a Gelbmann-birtokon egy olyan felejthetetlen programra, amilyen a 2019-es volt. Újra találkozhatnak az ajándékozók és a megajándékozottak. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!